Veszett idők

"A Fiáth többé ebben az országban nem fog filmet csinálni, ha rajtam múlik az biztos!"

Röviden összefoglalom a Balázs Béla Stúdióban 1999-ben forgatott Veszett idők c. filmem elképesztő körülményeit, azt a kiszolgáltatottságot, amit el kellett tűrnöm, hogy a film egyáltalán elkészüljön. Szerződés megkötését halogatták, a film befejezése után a Stúdió vezetője szabályellenesen visszadátumozott egyet nagy nehezen. A Veszett idők tulajdonképpen a diplomamunkám volt az MKE Intermédia szakán. Az egyetem történetében én voltam az első, aki játékfilmmel diplomázott. Természetesen ezt a körülményt is figyelmen kívül hagyták. Nevetséges, ha belegondolok abba a lelkesedésbe, ami akkortájt hajtott előre ebben a sziszifuszi vállalkozásban. A forgatás első szakasza 1998. július 23-tól november 9-ig, a főszereplő Pauer Henrik tragikus haláláig tartott. Ez alatt az idő alatt a BBS az ígért technikai feltételek 10 % sem tudta biztosítani. Tehát kaptam 2 db egyenként 1000 Watt teljesítményű “ baloglámpát", 2 db stativot, valamint egy kontakthibás puskamikrofont, aminek sok értelme nem volt, mivel hangmérnök vagy hangtechnikus a forgatás első szakaszának végéig egyáltalán nem volt. Ennek köszönhetően nem készült használható hangfelvétel, ezért kénytelenek voltunk utószinkront alkalmazni, ami Pauer Henrik halála után különösen nagy veszteség. Használható filmkamerát nem adtak, a felvételek saját tulajdonomban levő korszerütlen készülékkel lettek rögzítve. A munkaeszközök szállítását, felszerelését is magamnak kellett megoldanom. Költségtérítésről, telefon, taxi stb. nem is álmodhattam. Semmilyen technikai vagy anyagi segítséget, senkitől nem kaptam, folyamatos nélkülözések között a létminimum alatt éltem. A stáb a forgatás 1999. májusáig tartó időszakáig - a szereplők kivételével - egyedül belőlem állt. Én voltam a rendező, az operatőr, a világosító, a zeneszerző, a szállítómunkás, a látványtervező, sokszor a jelmeztervező stb. Útban a helyszínekre nyakamba akasztva a kamera a hátizsákomban baloglámpák, kábelek, mikrofon, vállamon összekötözve két statív.

Egy valódi Lumiere kaland részese lettem ez idő alatt, ennek összes örömével és keservével.

A forgatás mindezek a nehézségek ellenére, ha nem is zökkenőmentesen, de haladt előre. Az első szakaszban az anyagi és technikai hiányosságok mellett a legnagyobb gondot a szereplők zaklatott magánélete, egészségpusztító életformája okozta. Pauer Henrik, Zala Gábor, és Reisenbüchler Sándor súlyos szenvedélybetegséggel küzdöttek, ami később mindhármuk tragikus halálát okozta. A velük kialakult munka és baráti kapcsolat leírása külön fejezetet érdemel. Együttműködésünk során jellegzetes kreatív - improvizatív stílusban újraértelmezték a leírt szerepeket, különös és semmivel nem összehasonlítható módon varázsolták feledhetetlenné. Fantasztikus tehetségek voltak mindhárman, pótolhatatlan személyük mindig hiányozni fog. A film készítése során rengeteg abszurd, fatális, néha komikus helyzet teremtődött, amelynek krónikája külön naplóban lett megörökítve. 1999. augusztus 15-én befejeztem a forgatást, leadtam a nyersanyagot. Abban a hitben voltam, hogy rövidesen hozzá lehet látni a vágáshoz és egyéb utómunkához. Ez a hitem azonban pár hét alatt szertefoszlott. Elképzelni sem tudtam mikor fog a stúdióba visszakerülni az előhívatott nyersanyag. Azt a választ kaptam, hogy nincs pénz postára, és ne bosszantsam őket, szólnak majd, ha megjön a film. Végül a teljes Kodachrome nyersanyag december elején érkezett vissza Svájcból. 16 mm-re felnagyítás január elejére készült el fekete-fehér rosszul exponált kópiára. Katasztrofális volt a helyzet: 65 perces játékfilmet, két hét alatt megvágni, útószinkronizálni, zörejezni, hibátlanul képtelenség. Mindenre sajnálták a pénzt. Kis „kolhozoknak” adták ki a munkát, amit persze a kőkorszaki körülmények miatt nagyon igénytelenül csináltak meg. A Beta végtermék, ami a Filmszemlén be lett mutatva meglehetősen sok szinkronizálási és fényelési hibát tartalmazott. A Toldi moziban a szakmai vetítésen az eredeti 16-os kópia már jobb minőséget mutatott – azt a leheletnyi hibát kivéve, hogy a használt hangszalagot nem törölték rendesen, így az X akták című tévésorozat szinkronhanganyaga is áthallatszott végig a filmben. – Lényegbevágó az, hogy a vezetőség két tagjával teljesen megromlott a kapcsolat, aminek hátrányos következményével éveken át egészen a mai napig szembesülnöm kellett, holott a film kiváló minősítést kapott a Filmvilág és az Új Művészet kritikusai szerint, valamint a Veszett idők, bekerült a Balázs Béla Stúdó 50 éve című könyv 172. oldalára. Egy biztos, a további út érthetetlen okok miatt, mind a mai napig bezáródott előttem. A film forgalmazhatóvá tételéért semmit nem tettek, vagy nem tudok róla, mindhárom közszolgálati televízióban történt lejátszás jogdíjait visszatartották, amit, ha szóvá tettem, annyi volt a válasz:

Ps: Jogdíjban, honoráriumban nem részesültem, a film további sorsáról - tévéadás, vetítések, egyéb megjelenések - semmilyen formában nem értesülhettem. 2009 novemberében a FilmJus Alapítvány jogásza segítségével, peren kívüli egyezség nyomán sikerült 94.000 Ft "kárpótlásra" szert tennem. Ezek szerint, mint a film rendezője, zeneszerzője, egyik operatőre, és társ forgatókönyv írója - az üres kazetta, un. kis jogdíjjal - mindezidáig kaptam összesen 116.954 forintot.