FÖOLDAL | ÉLETRAJZ | FREEPORT

Még, még egy filmet a klónokról, még egy riport dokumentumot az élõ Hitlerrõl, még egy rosszagú böffenést az objektív realitás mocskából, tévét, még, elvonásom van, nem hagyhattok itt, ti szent divatdiktátorok, ti állati pornósztárok, MJ videoclipek, még, valamit, még. Egy mûvészfilmet legalább, mi lerántja a leplet a kapitalizmus pokláról, egy fetisisztákról szóló ismeretterjesztõt. Érzelemhiányos, beteg embereket akarok látni, hazugságokat, téveszmékben szenvedõ maffiózókat, akik megõrültek a kokaintól: csak a valóságról ne beszéljetek. Mert az itt van kegyetlenül, itt jövök, vigyázat, nevem Hurrikán, nevem Terminátor, itt vagyok újra, itt közöttetek, mindent megtanultam a tévébõl, magányosan próbálom szétszerelni az atombombát, kezeim között a világ forrón izzó, jéghideg kulcsa, szívem vért gyöngyöz mellkasomra, egy csöppet sem izgulok, halott vagyok, kit feltámasztott az úrjézus, rendõrségi hír vagyok Afrikából, két halott gyermek kísér, repítik kezeimet a billentyûzet felett. Kvarcórás mágusok, fizikus õsemberek, Latinovits és Szent Mihály reszketnek hangomat hallván, lsd és nikotin hajt, a fájdalom, a kényszer hogy megöljem bálványomat, és megkeressem Izzyt, skizofrén ember, ki figyeli Az Adást, mit földön kívülrõl küldenek, tévét, még, a készüléket, mi a legtisztább drog, nem, nem tudok józanul élni, bûnöm a mûvészet, állíts a falhoz, csak tévét adj nekem, még még még, Fradi meccseket, focit, vízipólót, Vitrayt és Chrudinákot, ez utóbbi kettõt zárják össze egy cellába, hadd lássam élõben, melyik viszi el az autót, Vágót is melléjük, ahogy azt üvölti: wú-wú-wú!
Semmit sem felejtettem el, minden pillanatot magamra rögzítettem, az élet hazugság, a tévé az álom, a tévé a kis halál, vigyázz, ha meglátod valamelyik rohadékot benne, a tévé egy doboz, amibõl nem - annyira-élõk beszélnek néha, ha le akarsz szokni, szereld szét, kóboráram kóborol majd testedben, rezgõdve rángódsz, de nem felejted el: tévézned kell. A tévé lesben áll, ha kinyomod, itt van a hátam mögött, s bár tudja, már nincs értelmezhetõ adás, még mindig bekapcsolva tart, így hát inkább a szemem tolom ki, minthogy megkívánjam felebarátom kábeles programválasztékát.
A tíz legrosszabb dolog, ami történhet velünk, miután meghalunk:

1. Reinkarnálódunk
2. Nem reinkarnálódunk
3. Csótánnyá reinkarnálódunk
4. Bejutunk a fehér fénybe, és egy kórházban térünk magunkhoz. Vagy egy kocsmában, a hetedik kerületben
5. Nem jutunk be a fehér fénybe, és egykori iskolai tanáraink újra oktatni kezdenek arról, hogyan is kellett volna helyesen éljünk. Elsõ kérdésük valószínûleg az lesz, miért is hallgattunk rájuk anno. Ha nem tettük volna, most õnekik se kéne itt lenniük velünk.
6. Beléõrülünk a sötétségbe, ördögök, démonok pusmogásába, bûneink elragadnak.
7. Megmérettetünk, és olyan könnyûnek találtatunk, mint egy strandlabda.
8. Nem mérettetünk meg. Nem lesz semmi.
9. Egy sas szétszaggatja lelkünk maradékát.
10. Meghalunk.


Köszönöm szépen.

Egyébként nem tervezek hosszú életet, senkit sem szeretnék tovább kínozni jelenlétemmel, mint szükséges, legkevésbé magamat. Legközelebb nem fogok stréberkedni, amikor jelentkezõket keresnek a világ megmentéséhez, ígérem. Mit mondott Zámbó Imre a halála elõtt két nappal Szilágyi János azon kijelentésére, miszerint is "Jimmykém, hát azért te még legalább egyszer ennyit fogsz élni!"? A következõt: "Ámen." Jimmy egyébként érdekes személyiség volt. Elõször buzi ("tudod, a Kék Osztrigában játszott…"), utána meg feléség-, és gyerekverõ alkoholista ("a kozmetikusnál hallottam…"). A fiai egyébként éppen most el(õ)adókörúton vannak, az apjukkal kapcsolatos emlékeikbõl profitálandó, Fekete Dzsonit meg Zámbó nõvére átkozza el, amiért rontja a boltot (megfontolandó, hogy ki a geci a történetben, egy biztos, a szövegíró nem pihen, amit Jimmy nem vett át, most Dzsoni énekli / nem énekli). Volt egy ismerõsöm, aki még katonakorába rendszeresen betévedt egy meztelen nõkkel megrakott lebujba. Ott játszott bluesokat egy akkor még ismeretlen csávó. Hogy miért lesz a bárzongoristából sztárdíva? Ezért.

nicotine

A cigaretta fog megölni. Cigaretta mindenhol van, hiába nem kell, mégis meg lehet venni, aztán egyszer csak õ vett meg téged. A vénáimban, a combomban érzem, a tüdõm sípol, zöld turhát köpnék legszívesebben reggelente, a torkom nagyon, nagyon fáj. Minden egyes cigarettánál a halálra gondolok. Az igazira. B. doktor azt mondaná, hogy dohányozzak élvezetbõl, de hát hol van õ már? A szerencsétlen fasz. Érdekes, mióta élek, minden iránt elvesztettem az érdeklõdésemet. Folyamatosan hallucinálok, szorongok, depressziós vagyok. A cigaretta pedig kiváló orvosság. Ha a testnek fáj, legalább abban biztosak lehetünk, van egyfajta valóság, ahol a testnek még tud fájni. Skizofrénnek lenni nem jó. Halottakat érzékelni? Hát, nem túl kellemes. Dohányozni pedig csak a B-k szerint élvezet. Élni csak a sportolók szeretnek, szerintem rajtuk kívül mindenki utálja ezt az egészet. Részegnek lenni, jó, csajozni jó, cuccolni néha okés, de mindig ott a másnap, dolgozni kell menni, udvarolni, megtartani a szõkét, hülyét csinálni magunkból, betartani, amit odafentrõl parancsolnak, alkoholista angyalokkal találkozni (tényleg, õk miben mentek tönkre?), Mescalito nagyhatalmú segítõi beszólnak a buszon, ráadásul teljes joggal, felismerünk olyan dolgokat, amiket rajtunk kívül senki más nem ért, meghal Jimmy, horror az egész élet, Para-Kovács a sziget.hu fõszerkesztõje lesz, Marton László bealszik írás közben, õrültekháza, öregek otthona (ide elõször édesanyánk kerül, utána mi magunk), eltemetjük apánkat, veszekszünk a vagyonon testvéreinkkel, pénzt kell szerezni, a pénz szart se ér, a zene, a szex lassan megfizethetetlenné válik, okos emberek inflációról meg gazdaságpolitikáról papolnak, a $zcientológia egyház pedig továbbra is szedi áldozatait. Mi értelme ennek az egésznek? Hogy másokat örülni lássunk? Hogy ne legyen soha vége? Hogy gyerekeinken tanulmányozzuk saját elfelejtett gyermeki énünket? Basszátok meg. Inkább dohányzom. Senki nem mondhatja, öngyilkos lettem…És itt egy kicsit elállnak a szavak, mert tudom, lesz olyan, aki azt fogja mondani: nem kellett volna ennyit, mint…
Az áltsuliban, azt hiszem, volt egy kedves SZMK aktivista, aki diszkréten megsúgta, osztályfõnököm (aki tényleg halálra dohányozta magát, hogy miért, a mai napig nem tudom, valószínûleg félt, hogy halálra dohányozza magát) utolsó mondataival engem említett, mint azt, aki életmûvét, az osztályt tönkretette. Igenis.

Valahol a tengerparton egy bálna küzd a halállal. A bálna én vagyok. Darabokra szedtek, széttrancsíroztak kegyetlen halászok, vérem befesti a sós, hideg vizet, az élet szó pedig már rég valami mást jelent, mint azelõtt.

Tényleg, ki ez a fehér arcú pasi, ebben a szörnyû maskarában? A saját kísértetem? Nem érzek semmit, minden üres, pszichózisban és elvonásban vagyok. Minden dal üzenet, a tévéadást nekem irányítják az ufók. Ha Pepsi - teherautót látok, berohanok a legközelebbi boltba és veszek fél liter Pepsit, hogy oltsam szomjamat, minden felirat Isten üzenete (Istené, aki persze a nagy és végsõ haláltól akar megóvni minket, s közben összes életenergiánkat felemészti; mérni kéne, mennyi energia megy pocsékba a folyamatos, õrjítõ gondolkodással, imádkozással, bûnösödéssel, kijózanodással, bûnbánással és tudatos Canossa - járással). Álmomban Timit kerestem, ott, ahol most lakik, s elindultam a fény felé. Ha nem fognak meg a Hangok - most már álmomban is nonstop beszélnek hozzám - elnyelt volna ez a buta, kegyetlen fény.
A Hangok egyet nem tudtak, s ezt el is mondtam nekik, miután felébredtem, hogy én már jártam amarra. Nincs ott semmi, csak önmagunk, meg az õrület, ne kérdezzétek, melyik az erõsebb. Azóta vagyok halott. Lábaim üszkösödnek, tenyereim besárgulnak, szemeim fakulnak, s persze a többi ember is egyre inkább tûnik buta halottnak körülöttem. Semminek sincs értelme, csak a pillanatnyi örömnek (igen, az önkielégítésre gondolok, nem a szexre). Õrültségekrõl írok, láthatod.

can`t buy me love

Pénz. Nem kell többé hajszold az embereket, nem kell korbáccsal végigvágnod hátukon, mostantól elég, ha meglobogtatsz egy papírköteget az orruk elõtt, és hidd el nekem, a létezõ legaljasabb dolgokat fogják megtenni maguktól, repesve. János vitéz megy a felejtõbe, a maga rablóktól rablott aranyával együtt. Sztoriból hallom, valakik kirabolták egymást, önmagukat, mesélik, süt a szemükbõl a rettegés, meg miegyebek.
A csajommal dumáltunk, s oda lyukadtunk ki, az ember esendõ. Ennyire? Tényleg minden cikibe belemászunk Mammothért, vagy bárkiért, aki azt parancsolja: tedd ezt, tedd azt, legyen az akár Henrik, a verõember? Mi értelme az egész ittlétnek, úgy értem, okés, hogy börtönben élünk, de ennyire erõs a börtönpszichózis, nem beszélve a rabtartó effektusról? Mostantól mindenki, aki munkát ad, s közben zsigerel, nem más, mint kápó egy gigászi haláltáborban? Jöhetnek ezek az ördögszerû, furcsa kreatúrák buszon, villamoson, lelkünkbe látó, nagyhatalmú, szerencsétlen liktorok, s kérdezhetnek bármit, mi már nem fogunk keresztülhallani logikai útvesztõ-beszédükön, már rég eladtuk magunkat valakinek, egy szörnyetegnek, egy vérszívó, kapzsi istenségnek. Mindannyian, mindig egy másiknak. Úgy értem, ez az õrület, ami itt folyik, megtalálja áldozatait, énünk leggyengébbik részét, a sóvárogva is vágytalan, tehetetlen halál lényt, ezt a kis kreatúrát, mit - azt hisszük - oly ügyesen titkolunk mások elõtt.

Senkit sem irigylek, aki szegény, senkit sem féltek, aki gazdag, én magam szeretnék szegény és gazdag lenni egyszerre, csodás körforgásban szemlélni a pompa-parádét, nekimenni a falaknak, börtönben ülni, elinni egy hét alatt mindenem, majd visszakapni a sorstól, anélkül, hogy szavamat jajszóra nyitnám, kezemet nyújtanám bármiért. Nem akarok több tönkrement szerencsétlent látni, nem akarok többé vacogva kucorogni palota-odúmban, szeretni, vagy meghalni valakiért, vagyonomat osztogatni jótékony fosztogatóknak. Soha többé, azt hiszem. Talán, egyszer, majd.

surfin` the madhouse

Az õrültek házában béke van, látszólag, fõorvos úr vizitel. Fõorvos úr akkor is jelen van, ha nincs az épületben, maszkja ott kering minden elgyötört arcán, akik nem mondhatják ki a szót: félelem. Az osztályon minden rendben, jelentik a nõvérek (tolvaj-szemétláda némelyik, egy doboz cigire képes meglopni a betegeket). A telefont lehallgatják állítólag, az eszköz amúgy is felesleges, este tíz után nem telefonálgatunk, nincs anyu - apu - férj - feleség - gyerek, este tíz után gyógyszer van, meg kuss. Ti tartjátok fenn, ti tûritek el, nektek írom, hadd ne kíméljelek bennetek. Gyógyszerek nappal is vannak bõségesen, bármilyen panaszra, amit a nõvér tesz valamelyik paciens ellen, sírt, futkározott, látomása volt, beszélt, enni kért, kiszökött, kávét ivott, alkoholt csempészett be, megitta a padlólakkot, bevizelt, belenyúlt a konnektorba (ugyanezt megismételte vizes kézzel), gyermekük rosszul viselkedett, kedves szülõk, a beteg nehezen viselte az osztályos körülményeket. Az orvos is büntet néha injekciókkal, mérgekkel, leköpték, seggberúgták, lehülyézték, a beteg nem volt hajlandó belátni betegségét, lázadt, unatkozott, pingpongozni akart hajnali kettõkor, ordított, kitörte az ablakot egy szék segítségével, meghalt valakije, s el akart menni a temetésre, ok nélkül nyugtalankodott, nem vett részt a kisterápiás foglalkozáson (démonidézésen, mármint a versklubra gondolok), azt mondta: a Föld banán alakú, érthetetlenül makogott.
A fõorvos válik, beosztottja vidéki (fõorvosi) kinevezését várja, a harmadik a belosztályra akar átkerülni (több a jatt), ebben az idõszakban, mely rendkívül kritikus mindhármójuk számára, csorba nem eshet az osztály becsületén. Így aztán, amikor egy asszony (akinek egyébként auto-immunrendszere éppen a fülébõl indulva az agyát támadja meg, mint oda nem illõ szervet) sikoltozni kezd (három napig nyomja), a földre veti magát (miután tilos a betegeknek felemelni, tüdõgyullad a hideg kövön), s a gyerekei után könyörög (leinjekciózásakor a fõorvos a fülébe sugdossa: "Emlékezzen csak vissza, hogyan bánt velük legutóbb!") súlyosan hisztérikus esetnek nyilváníttatik, majd meghal, nos, ekkor egy szót nem szólnak a felelõsségrõl. Mondom, három nap alatt.

ignore the white culture

Most, hogy feltalálták nekünk az e-businesst, az aláírásfelismerõ szoftvereket, a fizetõs zenecsencset, az elitiskolákat, a politikát (mely mindig is korrupt volt), a fagyasztott élelmiszert, a szintetikus drogokat, a gyógyszereket (melyek csak eltolják a halálfélelmet egy másik dimenzióba, legyen szó rákról, vagy epehólyag-hurutról), a hifi-hangzást, a fizetõs, opportunista vallásokat, a pszichológiát és a neutronbombát; szóval mindezek után talán elmondhatom: szerencsés véletlenek folytán évezredek óta kereskedünk, ismerjük a többieket, megoldjuk problémáinkat és megtaláljuk a másikat, bárhol legyen is, csakúgy, ahogy medicináink és látomásaink is vannak, a repülés vagy a zene ajándékáról nem is beszélve. Ha jól nyomjátok, fiúk, még beértek idõben a célba.

your god is dead, and no one cares

Higgyétek el: jobb egy pofon az élettõl, mint még tíz oldal tõlem. Cinikus, romlott, vérszomjas ember vagyok, megfertõzött a semmi. Látlak, s hamarosan te is látni fogod magadat. Iszonyú lesz.

tíz módszer, mellyel megtarthatjuk szerelmünket. Férfiaknak.

1. Szorítsunk pisztolyt homlokunkhoz. Hívjuk fel szerelmünket.
2. Másszunk fel a Duna-hidak valamelyikének kimagasló pontjára. Hívjuk fel szerelmünket. Az elõzõ módszerrel szembeni elõnye az, hogy ugrás közben is beszélhetünk.
3. Sírjunk a telefonba.
4. Féltékenykedjünk a postásra. Biztosan beválik.
5. Csípjük fel szerelmünk legjobb barátnõjét.
6. Közöljük tömören, lényegretörõn álláspontunkat a feminizmussal kapcsolatban. A "Na idefigyelj te frigid/leszbikus pina..." kezdetû mondat bõségesen megteszi.
7. Udvaroljunk a leendõ anyósnak.
8. Meséljünk õszintén családunkról, felmenõinkrõl.
9. Drogozzunk, dohányozzunk, tiporjunk szíveket. Vannak nõk, akik megsajnálják ezt a típust. Õk elõzõ életükben tífusztelepen dolgoztak, s haláluk után önként választottak nehezebb feladatot ezen reinkarnációjukhoz.
10. Hazudjunk kifulladásig.

black planet

Mint említettem, nem jó õrültnek lenni, nem jó gyógyszereket szedni, még rosszabb rájuk inni - bort, sört, pálinkát, whiskyt, tisztaszeszt. Nem jó lázban égni, képtelenül az elalvásra, képtelenül az ébrenlétre, képtelenül a szexre, képtelenül a szextelenségre. Megfogadtam, úgy fogok élni, akár egy szerzetes, kiûzöm a hangokat fejembõl. Hitler gyülekezete itt van köröttünk, a mátrix ura gyûlöli önmagát, s elpusztít bennünket is. Jelek az utcán, semmi sem fontos. Éjfélre jár lassan, s én csak most kezdtem írni. Hamarosan játszani fogok a géppel (ez egy haverom fertõzõ betegsége), így játsszuk el az életet. Gyerektolvajok járják az éjszakát, az egyik én is lehetnék (vagy vagyok is, talán). Kezem remeg, rezegtetem a valóságot, erre Csaba tanított, a fordított gondolkodásra.

mai receptünk:
egy szem datolya, egy korty víz.
hozzávalók egy személyre: fél kiló datolya, két pohár víz.

együnk, együnk aranyérkenõcsöt, konnektoraljzatot, villásdugót, varrógépkábelt, együnk darált szkennerhulladékot, tévéképcsõt aprítva, gyógyszereket, zabáljunk ismeretlen tablettákat, együk meg hajléktalanok levedlett gönceit (fõképp télen), kobozzunk el néniktõl galambeleséget, faljuk fel a szart az utcáról, együk meg szomszédunk aranyhalait, együnk pénzt - papírt, ropogósat, fémet, csilingelõset - együnk romlott házikolbászt, öblítsük le vizenyõs tejjel, együnk mûfogsort, videokazettát, diszkóslágereket magyarul, tokaji borban párolt maltert, mûanyagot, követ, téglát, cementeszsákot, építõmunkás-csizmát, együnk horrrort, lányregényt, útikönyvet, cd-tokot, hangszert (húrosat, bõröset, gitárt, köcsögdudát), disznókörmöt és tojásos galócát, drogokat, bármit: lényeg, hogy ne haljunk éhen.

Még pár oldal és kész leszek…lehet, hogy tényleg.

mai receptünk:rántott prána.Pránán megélni valószínûleg képtelenség, pránából azonban könnyen lehetséges.

in my world of pills

Három kávé van bennem, túlpörögve, szpídesen próbálom az agyam rákényszeríteni arra, rendezze sorba betûimet. Bámulom meredten a keyboardot, ujjaim akaratomtól függetlenül csapnak le a betûkre, hiába próbálom elsajátítani a tízujjas billentyûverés tudományát.
Õrjítõ ez az egész, olyan, mint a fundamentalista keresztény szekták mézes ideológiája, vagy a pszichiátria. Odatesznek elénk valamit, Krisztus keresztjének egy darabját, vagy a szorongásmentes élet mintapéldányát, az orvost (tényleg, szoronganak ezek egyáltalán, valójában, úgy értem, nem akkor, amikor attól tartanak megfogják-e õket egy mûhibáért, hanem úgy, egyébként, amikor felírnak egy óverdózis gyógyszeradagot tartós használatra, vagy ilyesmi), s ha ezzel az idollal valami problémája támadna az alanynak (nem akar visszataszítóan embertelen, kiégett hiénává válni, például) akkor egybõl megkérdik:
- Miért gondolja…
A mondat tetszõlegesen folytatható, a vége a vitának úgyis az átnevelõosztály ("lelki konditerem", ahogy azt egy orvos ismerõsöm jellemezte, no, ha egy konditeremben húgyszag van és horror, akkor onnan elmennek az emberek, hagyjuk a hülyeséget).
- Miért élsz ilyen bûnös életet gyermekem? - kérdezik másutt. Mer elvonásom van, mer
megszállott vagyok, mer apám azt hazudja álmomban, halott vagyok, egy szörnyeteg mellett nõttem fel, pszichózisát, félelmeit, betegségét kisugárzó lény közvetlen közelében…
Mer ilyen vagyok. Mer ilyenné tett az Ördög, ilyennek szült a világ, ezt írta belém varázslatával az Isten. Tõlem féltetek, eljöttem hát.
Az ismert világ vége, ha világvége hangulatod van, úgy értem, szeretnéd, hogy unalmad, önutálatod magával rántsa a többieket is.

Robbanás vagyok, ha rettegsz a bombáktól, s annyira megbénultál, hogy semmit se teszel ellenük.
Õrület vagyok, amikor leginkább józan akarsz maradni.
Kegyetlen zsarnok, ha eltûröd õket.
Szeretõ, ha gyûlölni akarsz.
Szépség, ha hánysz, nevetés, ha félsz.
Halálod vagyok, ha már alig élsz.
Méreg, ha kérsz,
le se köpsz, hát várok rád.

---

Top