hurok://apokrif/ismeretlen-eredetu-irastoredek/hypertext



Szétszerelt számitógép winchesterén talált dokumentum ismeretlen szerző töredékes műve. A író kiléte az eddig összegyűlt információk szerint egykor "Szabó András Tamás" névre hallgató magyarul beszélő, ismeretlen nemzetiségű személy volt, aki nagykorúsága betöltése után nevet változtatott, így nyoma veszett. A belinkelt szavak és képek rejtett logikai, szemantikai összefüggéseket, utalásokat tartalmaznak. Kételyek merültek fel abban a kérdésben, hogy egy és ugyanaz a személy írásairól van szó, annyira sok benne az ellentmondás és stílusváltás. A dátumozás, a helyszínek, az idézetek bizarr kavargása tapasztalható. Sok esetben talán nem is idézetekről van szó, hanem írójuk saját gondolatait teszi idézőjelbe, nem merve vállalni őket. A gondolatrendőrség jelentései komoly következményekkel járhattak a szerző életében.
(A szerkesztőség)


2035. július 28. Városállamok Szövetsége,
Dunacity, külterület, számítógépbontó

Valaki felhívott, hogy mondjak öt rövid mondatot Atlantiszról. Bár úgy tudomNan Madol-ból származom, szüleimet kicserélték, rokonaimat eltüntették, mégis életem legnagyobb részét Atlantiszon töltöttem. Mondhatnánk Atlantisz elpusztult, de vajon elpusztult-e? – A bizonyítékok hol vannak? Hiszen semmi sem utal arra, hogy Atlantisz valaha is létezett. Nincs Legfőbb Gonosz se, mint ahogy az emberek sem szolgaként élnek, nyomorban, kiszolgáltatva élősködő emberhez hasonlatos lényeknek. Nem, ma egyáltalán nincsenek cinikus gazdasági érdekek. A humanizmus, mint alapvető érték átszövi a mindennapokat.

2027. október 14. Dunacity, Pszichátriai megfigyelő
Nem vagyok ember. Csak organizmus, szerves vegyület. Egy faj mutáns tagja. Egy kellemetlen gondolat. Idegen vagyok ebben az országban: Betolakodó. Az anyámból tolakodtam magam ide.

Azt álmodtam, hogy elfelejtettem a betűket. A teljes abc-t. Aztán már szavak sem jutottak eszembe, sem mondatok. Aludtál, de valami rosszat álmodtál, Verítékben úszva, a hálóruhád nyirkosan tapadt testedre, tagjaid dobáltad. Meg akartalak szólítani, felébreszteni, de nem tudtam nem ismertem fel a szavakat. El akartam venni, leszakítani, magamba szívni félelmed, rémálmod. Felálltam, kétségbeesett járkáltam ebben a hosszú és keskeny szobában. A nyitott ablakon a függönyt lágy szellő lengette. A kinti némaság és a virradat halovány fénye eszembe jutatta az első betűt. "Ö" Aztán az "L", majd az "E". - ŐLELÉS! Eszméltem fel. Letérdeltem melléd, reszkető, rángó, vonagló tested mellé. És először lágyan, majd erősen, egyre erősebben magamhoz szorítottalak. Felébredtél. - Valami baj van? Néztél rám kissé meghökkenve. ÖLELÉS, nyögtem ki nagy nehezen, aztán jöttek a többi szavak, teljes mondatok, Egész történetünk. Nevetni kezdtél. - Ez minden? De hát ez nincs is befejezve.

A doktor kollégájára nézett, kissé félrevonta. - A fickó maga szerint őrült? - Nézze, válaszolta, gyógyíthatatlan esetekkel foglalkozunk. Bizonyos szempontból szentek, de a leginkább gazemberek. Meg akarják úszni a dolgokat. Menthetetlenek, mert önmaguk ellen dolgoznak. Ahogy maga is. Tudott egyen is segíteni? Nem tűrik, érti! Gondolja csak meg.
A férfi ezalatt remegős kézzel, számolgatta cigijét, elég lesz estére. Hazafelé még nyitva az üzlet! Fehéret vagy vöröset? Semmi kétség a vörös volt a kedvence. Bár azt is utálta. Jobb lenne mégis a fehér? Félt a sírástól, félt a gondolataitól. - Bassza meg, nem fogok félni többé! Tudta hazudik. Mindig fél. - A bátrak nem félnek! Biztatta magát, mint a hamis kártyás, ha vesztésre áll mégis a játszma. Kint az utcán egy dallam jutott eszébe. Lerogyott egy padra, nem akarta, hogy lássák. Nincs itt. Nem robognak füstös járművek, nincsenek bámész emberek, nyugodtan zokoghat. "E" egy mondata visszhangzott benne: "Mondtam már rég, örök esküm lett volna szerelmem feléd."

" - Pénzt kellene adni az embereknek. Mindenkinek, hogy legyenek végre boldogok. Legyen mindenki kivétel nélkül boldog. Legyen lakása, legyen nője vagy pasija. Mindenki legyen igazán szép. Mindenki csinálja azt, amit szeret. Aki képeket akar festeni, had tegye. Állítsák mind ki! Fessen mindenki tudatosan rossz műveket. Írjanak olyan könyveket, amelyek tudatosan rosszak. Giccses verseket, buta történeteket. Énekeljen minden hamis torok! Bömböljenek végre igazán tehetségtelen operaénekesek! Az egész világ egy fürdőkád, egy fürdőszoba, ahonnét kihallatszik az éktelen óbégatás. Alapítson, aki akar új vallást, avasson új isteneket. Éljen a szerelem! Mindenhol lehessen szeretkezni! Minden ember terjesszen vicceket, olyanokat is, amin nem lehet röhögni! A templomokban a papok ízléstelenül forgassák ki a szent tanokat! Táncoljon az egész rohadt, kurva világ! "

A gondolatok csak úgy, mint a szavak amelyekkel kapcsolatot teremtünk, vagy a tetteink, nyomot hagynak bizonyos értelemben. A kődarab számára, amely végül a meder aljára ér, és idővel ellepi a hordalék. Ez lenne a magyarázat a kavics felelőtlenségére, önmaga jelenvalóságának és megismételhetetlenségének extázisában? Ott a meder alján? A hullámverés az, ami egyetlen értelmet adhat életünknek?

A folyó, a part, a szakadék, a hegycsúcs, és minden egyéb, a természet vagy a városok, a falvak, az emberek, egy idegen bolygó ellenséges, ijesztő valósága.

Szeretnék látni egy paprikapiros Jaguart, tele csótánnyal a naplemente fényében ragyogni. Lábszagú spray-t akarok fújni a város legszebb lotyójára. Titokban hányni az operabálon. Charme-os, hazug tündéreket bámulni, fojtogató kacagással.

Az asszony a tévét nézte. Nem, nem a műsort, hanem a villódzó színes képernyőt. Nem figyelt. Utálta még a szót is: Asszony.

Szemetet kavar a langyos déli szél. A fennsík sivár növényzettel benőtt dombocskái között egy férfi gödröt ás. A gödör egyre mélyebb. A férfi arca egyre koszosabb, fehér ruhája szintúgy. Megtörli izzadt homlokát, sebtében körülnéz. Elszántan megragadja az ásót, a rögök egyre tempósabban röpülnek kifelé. A gödör lassan elnyeli a keményen dolgozó embert. Csak az ásója hegye látszik, a kirepülő földarabok végül már az se, csak a piszok és a szélben körkörösen kavargó szemét.

2018. június 21. Psziátriai megfigyelő
Banális mint egy szappanopera. Mégsem tévét néz a szem. Kettőnk szeme, azaz négy most a titkos szám. A perceknek, óráknak, éveknek nincsen jelentése. 
- Én voltam, te voltál, ezek történtek? Veled? Velem?
Ha megtörténtek, akkor valóban létezésünkdokumentumai? Nem tudom, te hogy gondolod, de nekem a múlt nem létező valami. Nem tudtam azonosulni vele, csak elviselni. Kibírni. Időt nyerni. Várni, hogy elkezdődjön valami. 
Milyen szereposztás lesz? Én leszek, aki majd felgyújtom a házat? - Gyújtsd fel, gyújtsd fel a házad! - Már minden lángol és a füstfalakon szivárványíveket húznak perverz vágyak. Aztán kinézek egy másik ablakon az utcára. Lám ott megyek! Te erről semmit nem tudsz. Gyomormosás után vagy.  Életre keltenek, egy másik menetelésbe parancsolnak. 
Cinikus hóhérokat keresek, mondjuk tavasszal. A vérpadig vicceket mesélnek, elröhögöm magam. A szemtengelyem  kancsal, dupla látás időben és térben.

Az az állítás, hogy a halál után nincs semmi, az merő optimizmus.- Nem, nem vagyok halott, a pokol hangjait hallgatom.

2016. december 8.
Álmomban a Nyugati pályaudvar peronján csókolóztunk, előttünk egy régimódi gőzmozdony dugattyúi sisteregtek. Méregzöld hosszú szoknya volt rajtad, bordó, szőrme szegélyű kiskabát takarta mellkasod. Hajnalodott a nap a keleti oldalon a Podmaniczky utca felől éppen a házak fölé emelkedett, fénye kibontott hajad súrolta. Szemed könnyes volt és az ellenfény különös izzással töltötte fel. A sistergéstől, amit az izzadó gőzmozdony lövellt ki nehezen lehetett érteni a szavad. - Nem, nem maradhatsz itt! Ismételgetted és húztál magaddal felfelé a vagon lépcsőjén. - De hát nincs is jegyem! Próbáltam válaszolni zavartan. A fejed ráztad most már vadul: - Nem érted! Ide nem kell semmiféle jegy! Azonnal szállj fel! Mezítláb voltam és éreztem a hideg vaslépcső durva érintését, ahogy lépdeltem felfelé. Fent a vagonban egy üres kupéba lökdöstél be, majd szemben velem leültél. Kihívóan rám villantottad szemeid. - Most már itt vagy! Innen nincs visszaút, sem állomás, sem leszállás soha többé! Nevetni kezdtem, a vonat nagy rándulásokkal elindult. - Ne nevess! Soha többé nem fogsz már emlékezni semmire! Még a nevedre sem, csak énrám! A vonat belülről egy különös terű szobarendszerré alakult, tükrökkel, nehéz faajtókkal - néha beszédfoszlányok keveredtek a zakatolásba. De senki mást nem láttunk magunkon kívül. Kinéztél a havas tájra és a meglepetéstől eltakartad a szád, mert a tél robogás közben átalakult, és pillanatok alatt nyár lett, a fák lombot növesztettek, majd villámlani kezdett és trópusi zivatar tombolt. Hátradőltél a plüssel bevont ülésen. Szétnyitottad a kabátod, alatta meztelen melleid ragyogtak. Elbűvöltem tekintettem rád. Izgatottan magadra mutattál: - Nem látod, nincs rajta mellbimbó? Olyan vagyok, mint egy szobor, csak organikus! Nincs itt helye másnak! Nem szülhet ezen a vonaton senki! Dzsekim zsebéből lila színű lapos üveget húztam elő, benne könnyű folyadék. - Igyál! Adtam át az üveget. Megragadtad és a palack rézkupakjába töltöttél majd lehajtottad. Utána magam is ittam egy nagyobb kortyot majd visszacsavartam a rézkupakot a lila laposüvegre. Ettől a pillanattól kaotikus lett az álom, mint valami LSD trip, erotikus pózokban láttam magunkat, aztán virágszirmok sodródtak be a robogó vonat lehúzott ablakán, nyomába ezernyi apró pillangó. Teljesen ruha nélkül voltunk, de a testünk nem a megszokott volt, hanem kristályosan tiszta ragyogás. Mindenhonnan énekhang visszhangzott és valami tompa monoton ritmus.

A vasútállomás kihalt várótermében dermesztő csönd. Por szitál a ferdén bevilágító neon-fénysávba. A férfi zsebébe süllyeszteti kezét, majd kiüríti a zsebpiszkot a csikkekkel teleszórt piszkos sakktábla kövezetre. A halovány derengésben a falon néhány obszcén falfirka és trágár mondatok rajzolódnak ki. Balra pillant. Ekkor veszi észre a táskát a pad mellett a földön. Ahogy közelebb lép látja: nem is táska, hanem női retikül. Rózsaszínű, türkiz-zöld szegélyezéssel, kopott sárgaréz csattal. A vállszíj is türkiz-zöld színű. Megfordul és abban a pillanatban egy robogó vonat hangja és a végtelen hosszú szerelvény látványa dermeszti meg az idő horizontját. A kocsik végeláthatatlanul gördülnek egymás után, kivilágított kupéablakok mögött nem ül senki. Aztán hirtelen újra csend. Távozni készül, de mintha egy sóhajtás hallatszott volna a retikül irányából. Mély és szomorú női sóhaj. - Nem, ez nem lehet, - gondolja - nincs itt senki.

Anyám szerint nem akartam megszületni, a tízedik hónapban kényszerített a szülészorvos ebbe a pokolba, ebbe a nem létező országba, Az időjárásról nincsenek adataim – kánikula volt, vagy fülledt, zivataros nap – nem kérdeztem meg soha. A legtöbb dolog, minden történet és minden emlék lényegtelenné válik, mint ahogy lényegtelen az is, ami rögzítve lesz itt.

1998. Ismeretlen helyszín
Egy ódon lakóház hetedik emeletére mentem egy okkult tudományokkal foglalkozó emberhez. Egy idő után valaki kopogott. Egy fura papszerüség lépett be, és azt tanácsolta, azonnal távozzak innen, mert komoly veszély leselkedik rám. Ijedten kifutottam a lakásból, lefelé a lépcsőkön, de mint amikor a tű megakad a lemezen, mindig ugyanazon az emeleten találtam magam.

2000. augusztus 11. Budai régió
Minden fényévekre van tőlem, azt hiszem rég cserbenhagyott a realitás érzékem. Az utóbbi hónapokban rengeteget ittam, főleg töményet. Ma kora hajnalban, verítékben úszva ébredtem fel, majd sírógörcsöt kaptam. Aztán addig ittam, amíg újra álomba nem zuhantam. Kora délután felvánszorogtam a Gellérthegyre, és betévedtem egy barlangtemplomba, egészen hátra, ahol valamiféle bálványokkkal teli szentély látható a félhomályban. Egy fehérruhás, fiatal pap elektromos orgonán játszott valami egyhangú motívumot. Negyed óra tompa tűnődés után távozni akartam, de ő váratlanul abbahagyta a muzsikálást, utamat állva felszólított, mutassam meg mi van a dzsekim alá rejtve. Döbbenten engedelmeskedtem. Nem tudom, mi válthatta ki benne a gyanút, hogy lophattam, talán a kopott motoros bőrdzsekim, vagy copfba fogott hosszú hajam, ki tudja. A pap a megalázó processzus után bocsánatot kért. - Bocsáss meg, bocsáss meg - hadarta a motozás után zavartan. - Bocsáss meg testvér!

Az Idegen szép, olvasta valahol. - Ez tanúsíthatom, nem igaz. Nézd csak meg az arcát, a testtartását, rémület tükröződik benne, görnyedt a háta és reszket a keze. Az Idegen fél. Az Idegen bűnös. Bűne, hogy idegen, és nem akar részt venni a "dolgokban". Mik azok a "dolgok", kérdeznéd már te is sokkal bizonytalanabbul, gyanakvóan: "Minden. emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van." Tényleg? Nem vicc ez az egész?

A cyberspace-ben az emberiség el fog tűnni….Olvasta a nyugágyon heverve egy könyvben – Itt az ideje – jegyezte meg magában.

"Minden eltűnőben van, az embernek igyekeznie kell,
ha még látni akar valamit."



Valamilyen jelentés kell, hogy legyen. Időkön túli szolgálat. Rabszolgálat.

A fajgyűlölet olyan, mint amikor az ember önmagát akarná szemen köpni. Azért kell egy kis igyekezet. Arcunkat ég felé fordítva, néhány kísérlet után talán sikerül

2023. december 11.
A dolgok elviselhetetlenek. Minden. Az ittlét. Ha valamely nem földlakó azt kérné mondjak valami fontosat az emberekről, csak sírnék. Aztán megpróbálnám elmagyarázni, mi a sírás. Fogalmak, a fogalmaink, mit jelölnek. Mit művelünk végül is ezen a bolygón, mit gondolunk a minket körülvevő ismeretlen világról?

"Az én nappalaim sötétebbek, mint az önök éjszakái"

A képek korszakában a képekbe kódolt üzenetek döntő fontosságúak .

"- A '68-as forradalmárok vagy árulók vagy unott bermudai milliomosok lettek" , mondta Dixi 1999-ben az egykori Budapesten készült rádiófelvételen. Vásárolj nálunk! S közben a Moebius Radiot hallgathatod! Popendroll. Kényszerzenehallgatás mindenütt.

1959. április közepe, Kelenföld
Tamáska kinéz a kisszoba ablakán. A barackfa virágai kísérteties földi csillagokként ragyognak a holdfényben. Visszatotyog ágyához, átkarolja maciját és elnyomja az álom. Egy esemény horizont: ahol követhetetlenné válnak a dolgok.

2009. május 15. Külterület
Amit leírok, nem rólam szól, nem én vagyok. Lehet, hogy velem történtek meg, de nem, valahogy egyáltalán nem én vagyok.

Minden kontrollálhatóvá vált: – személyes leveleink, érdeklődési körünk, szexuális identitásunk, titkaink, politikai nézeteink, ízlésünk. A Big Brother megvalósult mára, s az emberek boldogan részt vesznek benne. Orwell regénye nyomán készült realitás show-ban a résztvevők ahhoz is hozzájárultak, hogy nemcsak mindennapjaik, hanem hálószoba titkaik, legintimebb tevékenységük is rögzítve legyen, és bemutatható a nézők millióinak. Az exhibicionizmus felerősítése volt az első lépés afelé, hogy mindez megtörténjen.

Az a fogalom, hogy „tömegkultúra” teljes képtelenség.

Az alkotás extázis, kiszolgáltatni magam egy ismeretlen erőnek, engedni, hogy az áthaladjon rajtam és megnyilvánulhasson. Nem én vagyok a "művész", hanem talán művészetnek nevezhető a rajtám átáramló spirituális „valami”. A régi korok művészei mind névtelenek voltak. Ha ez ma is így lenne, nem akarnának oly sokan azok lenni.

Létezik egy elvetemült rendszer, ami a szorongásra épít. Ez a rendszer a saját idegrendszerem.

Nincs objektív valóság. Nem létezik megismerhető múlt. A történelem az emberiség bűneinek hamis krónikája. A fennmaradt dokumentumok a hatalmon levők visszataszító klapanciái.

1981. február 10. Budapest, Boráros tér
Párhuzamos valóságok, a nem létező világ
….József Attiláról váratlanul a Petőfi híd jutott eszébe, az aluljáró fala tele volt plakátozva az ismert fényképpel, születésének hetvenötödik évfordulója alkalmából. Kissé zavaros emlékképekben jelent meg saját maga, ahogy a Nap utcából egy buliról ittasan hazafelé tántorgott és tekintete beleütközött eme plakátokba. Már későre járt, egy teremtett lélek se volt a közelben. Köszönt a plakátnak, majd lépcsőn felfelé támolyogva hangosan mondani kezdte a Reménytelenült. Mikor felért már annyira szédült, hogy alig tudott megállni a lábán. Mély lélegzetet vett és a híd korlátjára borult. Lenézet a kavargó mélységbe a feketén örvénylő folyam szemétdarabokat sodort. Beleokádott a Dunába.

2022. február 17. Városszéli söröző
Párhuzamos valóságok, a nem létező világ.
Esik a hó. Az ablakon keresztül nézem az utcán elsuhanó mocskos járműveket. Szürke, unott halál. Amíg nem fordulok meg, nem kell néznem őket, csak a hangjukat hallom. Nem fordulok meg, lassan az órámra pillantok. Edények csörrenek, egy pohár koppan az asztalon. Nem mozdulok. Egy hang a nevemen szólít. Nem vagyok itt. Az utcát bámulom. Fázom, a kavargó hópelyhekkel lebegek. Legalább két óra, míg Redzsi hazaér.

Hipnotikus medializáció az emberi tudat befolyásolására.- Vásároltál már ma….?
Élni így is tud az ember; megragad, rág, emészt, és ürít

.

A gonosztevők által felépített és tökélyre vitt társadalom átvált egy névvel még nem rendelkező elnyomó rendszerbe, ami a jobbágyságot, sőt a rabszolgaságot is alulmúlja.

2020. január 12. Szakembertelen

Az irodalom a legolcsóbb művészet. Nem kell hozzá más, csak ceruza és papír. Nem vagyok író, ha az lennék, rosszat írnék. Szép szavakkal, a legtrágárabbakat.

Meg kell, hogy értsd, egyedül vagy az egész bolygón.

2022. augusztus 26. Tévé Híradó
"- Kiosztották a Van Gogh Társaság, Levágott Fül díját. Az ünnepségen neves személyiségek megható felolvasást tartottak az utóbbi években öngyilkosságot elkövetett művészek temetésén elhangzott nekrológokból."

2027. Dunacity, Syrius parki lakás
Egy bolygó, egy földrész, egy ország, egy város, egy utca, egy ház és egy lakás. Ez a helyszín. Érdekes vajon, hogy melyik ország, és az, hogy milyen nyelven beszél az a nép, amely ott él? Tartoztam e valaha is ahhoz a néphez? Csak úgy, mint rabszolga a korbácsoláshoz. Ezen a nyelven tudok beszélni, és közölni. Blabalabla. Érdektelen, amit leírok, érdektelen az, amit személyiségnek neveznek. Mintha itt se lennék. Irtózattal nézett végig magán. Undor fogta el attól a gondolattól, hogyha majd meghal, látni fogja saját élete teljes panorámáját, hogy mit rontott el. Csaknem felüvöltött. – Nem, nem! ….Ez nem én voltam! ….Soha nem akartam így élni! ….Rossz, rossz volt itt!…. Nagyon!


2018. kora tavasz, Angyalok földje
Kezembe temetem arcomat. Hangod hallom, és szemtelen csillagok nevetnek ránk.

2017. október 16. Ismeretelen helyszín
Kissé elhízott, ugyanakkor mégis nőies test terpeszkedett a trónhoz hasonló karosszékben. Ruházata méregdrága bársonyból készült lila kosztüm; a közepesen dekoltált felsőrész mögül kikandikáló mellkast súlyos gyöngysor ékesítette. Arcára valahonnan árnyék vetült, ami elrejtette vonásait. Doktor Parach Zita, a Városállamok Szövetségének elnökasszonya összezárta combjait. – Se ki, se be! Hahotázott. – Hagyományaink szerint minden állampolgárnak a szabadulás illúziójáért történő havi befizetések számlaegyenlegén rögzíteni kell minden mozgásfázisban érzett kellemes érzés adóját, ami nem kamatmentes kötelezettséget ró a teherviselő félre! Combjai szorításakor veríték cseppek hullottak a patika tisztaságúnak nem mondható hivatali büfé műmárvány padozatára. Szinte énekelt a hangja, igaz kicsit torzan és hamisan: - Fortunatus Bastardus! Kicsi, manóformájú, nemében meghatározhatatlan emberke közeledett tvisztelő mozgással a szomszédos sötét teremből a büfé félhomályos szegletében ülő, felcsúszott szoknyájú elnökasszonyhoz. Pöttyös, szürkéskék kötényt viselt mohazöld nejloninggel és zsírosan csillogó, sárgás színű csokornyakkendőt. A verítékcseppek cseppek addigra már tócsáva növekedtek. Fortunatus Bastardus féltérdre ereszkedett és betegesen alázatos mozdulattal repedezett tenyérével merített belőle, majd mohon lefetyelni kezdte az egyre inkább szürkés-vörössé váló undorító folyadékot. A szürcsölésbe váratlanul régimódi pénztárgép csörömpölése vegyült, valamit számlázott a láthatatlan személyzet. A bepárásodott ablakon cikázó esőcseppek futkároztak, valahonnan kintről kutyavonítás, gyermeksírás, káromkodás valamint egy mozgólépcső hajtóművének kattogása is hozzáadódott a zajokhoz, amit a folyamatos szürcsölés tett még elviselhetetlenebbé. - Minden cseppje aranyat ér! Fröcsögte a torz manószáj. - Asszonyom! Drágaságom! A törpe elsírta magát és kötényéhez hasonló mintázatú piszkos zsebkendőbe fújta kelésektől éktelen, mitesszeres orrát. Parach Zita átadta neki a pumpát. A manó vadul utánakapott, kéjes vigyor vonaglott arcán, egy mozdulattal félrerántotta a kötényét és a pumpa szelepét a köldökébe tömte. Szandálos lábával esetlen igyekezettel pumpálni kezdte magába a levegőt. Mikor készen lett gyorsan parafadugót nyomott a szelep helyére, de így is hallani lehetett egy szellentéshez hasonló szisszenést. A büfé váratlanul sötétségbe borult, mint valami színpadon, s már csak hangok hallatszottak: Csoszogás, nyögés, és zihálás: a párzás eltúlzott, hangjai…. Mintha soha nem akarna megvirradni.

Teljesen sötét, fény nélküli, üres teremben a hideg durva kövezeten ülök. Semmit nem látok, elnyel az űr. Tudom, hogy van egy másik koromsötét terem, ahol te létezel. Falak választanak el, de érzem véred áramlását, szíved dobogását. Tehetetlen vagyok, magamban beszélek. Saját hangfoszlányaim csengenek visszhangként némi késéssel fülemben. Pánikszerűen tapogatom a falakat kijáratot keresve. Egy ajtóba ütközik vakon kotorászó kezem. Nem találom a zárat sem a kilincset. Rugdosni kezdem az ajtót, majd ököllel teljes erőből verem. Valami meleg folyadék csorog csuklómra: saját vérem. Sírásod hallom és hívó hangod… Reszkető testem a földre rogy. Telik az idő. Hosszan és kíméletlen lassan. Aztán az idő is megszűnik, A semmi jelenléte körbezár. Váratlan egy fénysáv szűrődik ajtó alsó nyílásán. Keskeny, de egyre élesedő fénysáv. Feltápászkodom, botorkálok a fény felé.Az ajtó magától kinyílik.

Érts meg valamit!
- Mondta E. - Ha én szerelmes leszek beléd, ahogy az ma is történt, én csimpaszkodom! Én folyamatosan szexelni akarnék! De ez nem megy, mert akkor tényleg megőrülök. Mert olyan bűntudatom lenne, amibe így is, de akkor pláne pusztulnék, s még terhelnék is vele! Szeretlek. De egy órával se később megkérdenéd éhes vagyok-e, mondanám nagyon...

- Be kell tiltani az alkoholt, a drogokat, a szexet, és az öröm valamennyi ismert formáját. Tegyük kötelezővé a bűntudatot és vezeklést. Legyünk lelkileg igazán nyomorékok!

Nincs tenger, csak száraz, elkínzott meder. Felfogatatlan, koordinálhatatlan térség.

Minden a hazugság része. A 'hazugság’ és a 'minden’ összetartozó, szétválaszthatatlan fogalmak. Váratlan egy szó jutott eszébe: kamouflage.

2008. augusztus 15.
Aki az igazságért harcol, annak a fizetsége az igazság. Ám az emberek jelentős része mintha mégis keveselné ezt…

2009. február. 7. Belvárosi pub, záróra
A főpincér a számlákat rendezgeti, céduláit nézegeti: – Tetszenek tudni, jövőre itt kaszinó fog épülni. Tiszti kaszinó. Mindenki tisztulni fog innen…

2022. március 14. Dunacity, Syrius park
" A halál és minden a világon, ami irtózatosnak látszik, minden nap szemeid előtt lebegjen! Leginkább azonban a halál. Sohasem fogsz akkor közönséges dologra gondolni és nem is fogsz túlságosan vágyakozni valamire." (Epiktétosz)

Valahonnan egy belső hang érkezett: Magam áldozom fel, mert nincs senki, aki ezt poklot eddig lejegyezte volna...

Létezik e harc nélküli világ? A béke és nyugalom. Ha az ember füle képes lenne meghallani mind egyszerre, csak egyetlen percig a természet folyamatos halálsikolyát, az emberek halálba zuhanó fájdalmas jajkiáltását, a megkínzott testek iszonytató ordítását, artikulálatlan üvöltését, minden állatét, rovarét, talán más lenne a holnap.

1960. Kelenföld, nyári éjszaka.
Fekete eső. Fenyőfa villanyoszlopok 100 wattos izzóval. Távoli mennydörgés. Hatalmas villámnyaláb csap le a közelben, megremegnek a falak. Nagyi benyit a szobámba, félálmomban mosolygok rá. Vizes árok kőkorláttal kis híddal. Távolabb salakos sportpálya, kapufákkal. Balra a kukoricás, mögötte az Andor utcai iparvágány. Éppen mozdony tolat a Hengermalom felé…. Nagyapám a diófa alatt a kispadon ül összesodort újság van a kezében.

1967. augusztus vége, Kelenföldi lakótelep
Anya magából kikelve üvölt le a játszótérre:
- Tamás! Jössz ki, de azonnal a homokozóból te istenátka! A lépcsőházban tovább kiabál: - Hiába mondom ennek a gonosz gyereknek, hogy ne menjen a homokba, nem győzök már utána takarítani! Minden csupa homok! Laci, verd meg végre ezt a gyereket, nem bírok vele. Olyan szemtelen, én hiába ütöm, férfikéz kell már ide! Sírva ordítok én is: - Nem csináltam semmit, hagyjál már, csak játszottam! Kész a botrány, zeng az egész ház. Nyaklevesek, majd bent a lakásban lehúzza a strandpapucsát, és azzal üt. Veszekedések, cirkuszok. Apám bejelenti el fog válni(...)
Az kék papucs.

1973. március 15. Budapest, Kőbánya
ID Szakközépiskola

Március tizenötödike, nem volt munkaszüneti nap, mint "novemberhét" a nemzetközi munkásmozgalom, a prémiumosztás és a megvesztegetés nagy ünnepe. Tanítás nélküli munkanap. > Be kellett menni. < A helyszín most is az iskolaudvar. Kora délután. Félig katonai, félig rendőri alakulat várakozik: Katonák és egy német-juhász kutya. Az egyikük – mint valami kaszkadőr – több réteg védőruhába bugyolálva futásnak ered. Vezényszó, a kutya pillanatok alatt beéri, fém szájkosarával ütést mér rá. A kaszkadőr a földre terül. Pár perc múlva ismétlik a jelenetet, szájkosár nélkül. A megvadult állat szaggatja, marcangolja a már földön fekvő rongyait. Egy újabb füttyintés, a kutya lenyugodva visszatér. Hízásnak indult köpcös tányérsapkás katonatiszt lép a mikrofonhoz: - Most pedig kedves fiatalok rövid bemutatót szeretnénk tartani arról a legendás harci szerszámról, ami Néphadseregünk kézifegyvereinek legjavát képezi. Szovjet gyártmányú, Kalasnyikov névre hallgató, kézi gépkarabély. 800 méteren belül pontos lövések leadására képes, gyorsasága a legjobbakéval vetekszik. A Vietnamban az amerikai agresszorokkal küzdő elvtársak is e fegyverrel harcolnak hazájuk függetlenségéért. Most pedig – vaktölténnyel – a honvéd elvtárs lead egy sorozatot. A hangját figyeljék! Ahogy zenél…. A szomszédos csokoládégyár falai értetlenül visszhangzottak a lövésektől.

Apám beszélt először a tüntetésekről. Az Amerikai Nagykövetségre mentünk megnézni a Holdra-szállásról készült dokumentumfilmet. – Tomi, te nem tudsz semmiről, úgyhogy jobb, ha hallgatsz. Hallottad, hogy diákokat vertek meg rendőrök, csak, azért mert kokárdát tűztek a kabátjukra? – Tudsz te bármiről egyáltalán? Na mindegy. Ha nagyobb leszel talán megérted.

A Meteorológiai Intézet jelenti: Budapest felett az égbolt borult, szórványos esőzések, hűvös idő várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 6 – 8 fok körül lesz, ami estére a nulla fokot is megközelítheti.

Az iskolai ünnepély nyomasztotta, felhívta barátját, K. Antal fiatalkorút. Ahogy a 7-es busz áthajtott az Erzsébet hídon, már látszott a tömeg a Petőfi szobor körül. A munkásőrök már kezdték kifelé szorítani a térről az embereket. Mindegyiküknél géppisztoly, pontosan olyan, mint amit az iskolai ünnepélyen látott. Az egyikük egészen közel volt hozzá, hogy még hallja: – Na, menjenek szépen haza emberek, jó műsor lesz a tévében… Hirtelen éles füttykoncert vette kezdetét, majd kaotikus jelenetek. Futva az Erzsébet híd lábához értek, de az ellenkező oldalról is rendőrök érkeztek „zsuppkocsikon” gumibottal a kezükben. Felrohantak a híd lépcsőjén és megkönnyebbülten látták, fent minden nyugodt. Átsétáltak Budára. Ma már nehéz megérteni, miért, de mégis úgy döntöttek, visszamennek a városba. A kokárda a melléről bal karjára kerülve nemzetőr szalaggá alakult. Most a Lánchíd felől érkeztek. Besötétedett és esni kezdett. A belváros nyugodtnak látszott, de ahogy a Petőfi Sándor utcába értek izgatott, hajszolt tömegbe botlottak. Az egyik keresztutca torkolatában kék fénnyel villogó Moszkvicsok várakoztak, majd rendőrroham vette kezdetét. A fejvesztett menekülésben még hallotta: – Futás! Jön a Gestapo! Jön a Gestapo! Kiáltások, sikítozás, már csaknem kiért a "Felszab" térre mikor egy erős mozdulat visszapenderítette azt az 50 kilogrammot alig meghaladó súlyt, ami testének akkori tömegét alkotta. Két „krombi kabátos” civil hátra tekerte karját, majd durván a Corso étterem előterébe tuszkolta. Talán volt ott néhány vendég is. Ütéseket kapott a fejére, amit egyáltalán nem érzett. Egy farzsebében kotorászó kéz kiemelte igazolványát és szinte azonnal újra az utcára lökte. Mindenhol rohanó emberek, villogó rendőrautók. Az eksztázist fokozta, hogy barátja cserben hagyta – Tóni! Tóni! Hol vagy? Üvöltözte maga körül forgolódva, menekülés közben…

Az árulás természetes cselekedet – a piacon….

Tévé torna 2023. december 21.Retro-adás George Orwell tiszteletére.
- Rövid bemelegítés után a televízió készüléket kihúzzuk a konnektorból, mellmagasságba emeljük, majd egyenes testtartással a nyitott ablakhoz lépünk, és nagy lendítésel kihajítjuk a fenébe...

2017. április 12. Alternatív Kommunikációs Iroda.
"Nemzetek lesznek, és nemzetek vesznek" De ilyen lassú, a csúszó-mászó nyálkás vonaglására emlékeztető haláltáncot talán még nem láthatott a világ.

A nap kiszívta a földből az összes nedvességet. A felhőtlen nyári égbolton nagyon magasan egy madárpár körzővel rajzolt ívei - hol távolodva, hol közeledve - messzire vitte a vándor tekintetét. A gyaloglás kifárasztotta, de valami nyugtalanság képtelenné tette, hogy pihenjen akár néhány percet. Visszafelé ment az időben, bár órája nem volt csak a belső időmérték. Hosszú ideje van már úton. Nem is az idő, ami nyugtalanította hanem a kérdés: - mindez hazugság-e, vagy csak egy álom kezdete? Hazudik-e vajon, ha azt gondolja a nyarak örökké tartanak és útján végül célhoz ér? Zsebébe nyúlt, és észrevette, hogy a vékony vászonzseb rojtosan lyukas és tenyere saját combjához ér. - Saját comb? Harsányan nevetni kezdett és leült végre egy fa tövébe....


1974. július. Agárdi strand Everyday, Slade
Lányok, gyönyörűek, természetesek, naptól barnítottak, akkoriban még nem jártak szoláriumba és nem borotválták magukat, nők voltak olyanok, aminek születtek. Tizenhét forint volt Agárdig a vasúti jegy ára, és ötven egy napra egy hétvégi ház bérlése. Érettségi ajándékként ez volt az első nyaralásom. Egyik este a Nádfedelesbe mentünk és grogot rendeltünk, mert kicsit hűvösebb volt az idő. Az ital lángját tenyeremmel próbáltam lefojtani, de a forró pohár a bőrömhöz tapadt és kört égetett bele. Fájt, de mégis jót nevettünk. Sokáig megmaradt a helye. Egy hét, talán ez az egy hét, amire tudok emlékezni. Egy hét szabadság. Annyira lebarnultam, hogy télen is megmaradt a színe. Akkortól kezdtem járni strandra egyedül is. Olcsó volt minden, és a viszonylagos jólét szocializmusba csomagolt álomvilága rám is vetített némi örömöket.

Üresség. Ugyanakkor a mindig jelen levő, lappangó, rejtőzködő szorongás. Létállapot. "A szorongás otthontalanná tesz." A semmi, az üresség jelenléte más, egy tompa moraj, valahonnan nagyon mélyről, az öntudat védekező hátráló, rezonálása, az el innen, a mindegy hogy hová, csak innen el titkosított parancsa.

Váratlanul két mondat idéződött fel benne. „Leteszem az érettségit, aztán tűnök innen a francba, már a repülőgépen törni fogom a magyart”

„Hazaszeretet? Mondd meg légy szíves miért szeressem ezt az országot? Adott ez nekem valamit, valamit aminek örülni is lehet? Nem tanulhattam azt amihez kedvem volt, nem dolgozhatok azt amit szívesen csinálnék, lakásom se lesz soha, itt mindenről le kell hogy mondjak, már húsz évesen is végleg, hát lehet ezt az országot valamiért is szeretni?"

Az első mondatot egy osztálytársától hallotta 1973-ban, akivel később Agárdon együtt nyaraltak, aki szintén kint volt a tüntetésen, de nem kapták el, csak valaki besúgta a tanároknak, hogy ott volt. A másodikat több mint tíz évvel később, 1986-ban egy lánytól, séta közben, az akkor még Népköztársaság útjának nevezett Andrássy úton.

Hazaszeretet fogalmát gyerekkorában először nagyapjától hallotta „- Egy süllyedő hajóról a patkányok menekülnek legelőször, de a kapitány soha nem hagyja el a hajót…."

Arról persze nem volt szó, hogy hogyan és miért került pont erre a süllyedő hajóra, és hogy mindezért miért kell neki is vele együtt pusztulni, de nagyon bátor és romantikus mondatként élt benne. Nagyapja, azt akit ő kicsi gyerekként folyton csak birtokos jelzővel emlegetett – nagyapámm, keményen hangsúlyozva a m-et, katonatisztként – az első világháborúban halálos fejsérülést szenvedett, egy ütközet során. Hanzi, a tisztiszolga, több mint barát, nem engedte hogy eltemessék. Hazahozta a tetszhalott fejbe lőtt 21 éves fiatalembert, akit sikeresen megműtöttek vissza az életbe. Hanzi, amíg magához nem szólította a Teremtő, rendszeresen látogatta. .Kint ültek a kertben – két idős férfi –de nem szóltak egymáshoz egy szót sem – csak néztek együtt valahová, nagyon, nagyon messzire…..


Azok a borzalmas pillanatok. Az állandó szorongás, már-már halálfélelem. Egészem kicsi gyermekkora óta tapasztalható érzés, olyan, ami minden porcikáját folyamatosan áthatotta, az iszonyat, ami ember-mivoltunk, és egész elhibázott gondolkodásunk végterméke, világba belevetettségünk és mulandóságunk, hitetlenségünk gyötrő bizonyítéka. Ezzel együtt kell élni. A nap szinte minden órájában. Hogy mitől is rettegett? Talán mindentől, de legfőként valami iszonyatos büntetéstől, azokért a bűnökért, amit elkövetett, vagy el sem követett. Kitörni soha nem tudott, a szégyen földhöz verte, aztán már nem is küzdött ellene, mert tudta erősebb nála. Egész személyét áthatotta a befejezetlen gyermeki kiszolgáltatottság, a felnőni nem tudás. Talán mikor az évek már visszavonhatatlanul meggyengítették testi erejét, akkor eszmélt, hamrosan véget ér a játék, és még nem tett semmit sem. Semmit másért, és még önmagáért sem, legalább annyit, hogy csitulni tudjon a félelem. Ezért és még ezer ennyiért sem vállalt soha gyermeket, nem akarta a folytatást, mert nem tudott egyetlen értelmes, igaz választ, amiért megszületni érdemes legyen.

Apám a régi rádió gombját tekergeti, mindenféle kozmikus zaj, beszédfoszlány, mintha a hangok átkeverődtek volna a látomásból a valóságba. Egy szignál, a Szabad Európa Rádióé, aztán Anyám hangja is idemixelődik az időn túl: – Laci, halkítsd már le, meglátod fel fognak jelenteni, vagy inkább kapcsold is le…. Nem érted! … Jaj, hogy lehet egy felnőtt férfi ilyen felelőtlen, az egész családját bajba hozza még!" Az emberek haszonlesésből mindenért feljelentették egymást, így a Szabad Európa Rádió hallgatásáért is.

Három per három(…) van kastélyom, és nem bánom.” Gőz Simon, - Nagy a nyelvem, de nincs elég segg - című kötetéből.

„A siker: Bűn.”

1980. november 21. Józsefváros, Nap utca
A szoba olyan rendkívüli kuszaságot, elhanyagoltságot mutatott, mint valami menedékház, vagy hajléktalanszálló. Bár egy tényt mindenképpen meg kell állapítanunk. 1980-ban nem voltak hajléktalanok. Az ablakok a Nap utcára néztek, ami csak nevében hordozta a fény és az élet izzó ragyogását. Maga az utca is olyan volt, mint ahol soha nem süt ki a nap. Se éjjel, se nappal, hanem valami félhomályos, szutykos derengés. Omló vakolatú házfalak, golyó ütötte sebhelyekkel, elhanyagolt, húgyszagú kapubejáratok – mindent beborító szürkeség. Az embernek néha olyan érzése támadt, mintha az összes szín eltűnt volna, még a járókelők arca is szürkére lenne festve.

2010. október 19. 21:10
Budaörs, Caterpillar, raktárnegyed
Egy targonca emelőtalpa billen a toronymagasságú ládák közé. A ládákon feliratok angol nyelven. Udvarszerű térségen keresztülvág egy leolvasó kézi-komputerbe számokat szkennelő hosszú hajú lány, arcát elfordítva, mintha el akarná kapni a tekintetét a figyelő kamera elől , szinte rohan. A közeli épület tetejéről egy bagoly röppen fel, lassú szárnycsapásokkal suhan az éjszakai sötétségbe. Párhuzamosan a biztonsági terem monitorjain látni mindezt felülről.

Hivatallá züllött világ, démonkarok és emberroncsok. Vajon a születés nem ugyanaz, mint a pusztulás? Értelem nélküli áldozat.
A kopasz fát nézte a ház előtt. A diófát, ahogy az éjszakai ködbe kapaszkodik, ágak a semmibe. Aztán a rozsdás kertkaput. A fű az olvadó hó alól szutykosan lélegzett, haladék a téltől, haladék a jövőtlen időtől.


2012. április 22
A skizofrénia, mint természetes létállapot.

1999. március 26. Gondolkodó Antikvárium, Terézváros

"A szavak meghatározott jelentése, ennek a társadalomnak a jelentése. Soha ne feledd, hogy az ellenség nyelvén beszélsz, az ellenség gondolatait gondolod."

1972. február 24. Budapest - Zabriskie Point
Mint valami világító, nyálkás köpet, hideg, kékesszürke neonfényekben foszforeszkáltak az Astoria buszmegálló házfalai. A magasba vesző fák koronái közül madárszar potyogott az egyre ingerültebben várakozó utasok fejére, éktelen és folyamatos csiripelés közepette. Tamás a kapualjba húzódott. Még most is a film hatása alatt volt, nem véve tudomásul a körülötte zajló infernális valóságról. Az elhúzó járművek bömbölése a kipufogó gázok fojtó keveréke és ez az egész lucskos és kopár budapesti éjszaka nem ért fel a tudatához.

1973. február. 18. Kelenföld
Hogyan lehet kibújni abból a társadalomból, aminek egyetlen részletével sem tudott azonosulni, egyetlen törvényét sem érezte legitimnek, az igazságosságról már nem is beszélve? „Az igazság relatív, belefér ez is, belefér az is". Ezt valahol olvasta, vagy inkább hallotta, már nem emlékezett kitol. Azt viszont minden idegszálával érezte, hogy nem igaz. Igen igazság csak egyféle van, és törvény is, ami mindenkire vonatkozik. Tizennyolc éves volt és egyetlen elviselhetetlen vágy kínozta, a szabadulásé. Szabadulni egyenlő volt számára a szabadsággal.

Ezt az érzést először talán tizenöt évesen 1970-ben érezte, amikor hirtelen indíttatástól vezérelve egy derűs tavaszi napon, talán április lehetett – fehér vászonfarmer és fekete ing volt rajta – leszállt az egyes buszról a Clark Adám téren, és nem ment be a gimnáziumba. Felsétált a Budai várba. Igen könnyűnek érezte magát, nem foglakozott a következménnyel, nem érdekelte mi lesz, ha lebukik, ilyet még sose csinált. Nézelődött, kószált csak céltalan, a Mátyás templom közelében levő büfésoron vett magának egy pár forró virslit, ami különösképpen finomnak tűnt. Nem gondolt többé nevelőapjára, akit rettenetesen utált, szinte betegesen irtózott tőle. Megtapogatta még mindig sajgó tenyerét, amin néhány be nem hegedt seb árulkodott arról a küzdelemről amit ezzel „vén gazemberrel folytatott esélytelen. Bandi bácsi sokkal erősebb volt nála. Zavartan a fejéhez kapott, és megigazította azt a hajtincset, amit a szabóollóval az öregnek a nem sikerült levágni. Megrázkódott, még mindig érezte, ahogy az öreg a mellén térdel, és védekező kezeibe hasított a csattogó fegyverként használt krómacél olló. Látta az öreg mögött az anyját – az előszobai átjáróban – a konyhaablakon beömlő fény sziluetté formálta alakját, – nem segített. Aztán hirtelen vége lett, és a keze csupa vér, berohant a fürdőszobába, s a tükörbe nézve elkeseredetten látta, csúnyán belenyírtak a hajába, de néhány tincs még maradt elől. "Azért belerúgtam jó alaposan a tökébe, mosolyodott el, akkor abba hagyta Bandi bácsi a vagdosást…." Mélyet lélegzett, a Bástya sétányra érve letekintett a még sok helyen háborús romokat orzó budai utcákra. Vadregényes táj, ezt nagyon szerette.

Kibújni a társadalomból, kibújni minden kötöttségből, és csak szabadon kószálni. Szabadulni pedig csak kétféle képen lehetett, bűnözéssel vagy az őrülettel. A bűnözéshez gyáva volt, és a haszon sem érdekelte. Döntött, őrült lesz. Örült, akire nem vonatkoznak azok a szabályok, amik gyűlöletesek voltak számára. Emlékezett, hogy mikor még gyerek volt gyakran vitték pszichológushoz, ahol mindenféle rajzokat kellett készíteni, és figyeltek rá...

Ha őrült – olvasta a 22-es csapdájában, ezt jelentenie kell – de akkor már nem őrült, mivel az őrültek soha nem jelentik ki magukról, hogy azok – tehát repülnie kell, felszállnia újra, azaz érintkezni kell azzal a félelmetes valósággal, ami körülvette. Így értelmezte magára Heller gondolatait, s remegni kezdett minden ízében. Ez a félelem pillanatnyilag megbénította, de csak egy pillanatra, aztán elhatározta megtanul őrültnek lenni. Egész gyűjteményt állított össze az őrültekről szóló irodalomból, kezdve az Benedek Istvántól – Ken Kesey-ig. Majd könyvtárakba járt és itt is kizárólag azokat a szakkönyveket olvasta, amiben az elmebaj tüneteit ismerhette meg. Néhány hónap alatt komoly szaktudást szedett össze ebben a műfajban. Lehet, hogy tényleg valóságában is őrült vagyok – állapította meg, hiszen pontosan úgy érzek, ugyanúgy viselkedek, mint az ismertetett kóresetek. – Istenem, de jó addig, amíg a szent őrület védelme alatt állok! Érezte valahogy kikerült a húsdarálóból, még ha ezen az áron is, de szabad lehet.

Három napja már nem ment haza. Három napja, jól érezte magát, nem üvöltött vele az anyja: – Tamás, már megint összerugdostad a szőnyegrojtokat! És az ajtó is csupa új lenyomat, mond fiam te nem ismered a kilincset? Egész nap utánad kell, hogy takarítsak, hogy lehet egy fiúban ennyi gonoszság, hullafáradt vagyok érted, égész életemben csak dolgozok utánad, mond van benned egy csöpp kis szeretet? Az isten meg fog verni meglátod, ha így bánsz az anyáddal! Úgy gondolta, a harmadik napon, hogy haza kell, hogy szóljon, hát felhívta édesanyját. Néhány csengetés után felvette, és még szinte meg se szólalt, de már hallotta: – Hol voltál te Istenátka? azonnal gyere haza, értetted! ...Neem? hát ez több a soknál! Annál a kurvánál vagy? Kiegyensúlyozottan, mint Bill Bibbit, ennyit válaszolt hidegen: – Nem, nem megyek. Nagykorú vagyok, itt maradok, itt. – Micsoda, ne feleselj, mert megbánod, azt mond csak, hogy mikor jössz!!! – Úgy néhány év múlva talán…. Lecsapta a kagylót, majd kezével a haját kezdte birizgálni. Zsuzsa félig öltözetlenül hátulról átkarolta. – Jól csináltad – mosolygott rá, megrázva természetes vörös haját, egy mozdulattal visszarakta a tűt és felerősítette a lemezjátszó hangját…

Amikor becsengetett, anyja izgatottan az ajtóban várta. – Te ezek szerint jársz még a pszichológushoz! Jól megjártad, mert kerestek a mentők! – Mentők? – Igen a mentők. Azt mondták be kell hogy vigyenek a kórházba, és egy lezárt borítékot adtak át, Azt mondták ezzel jelentkezz Srágli doktornál haladéktalanul, aztán megkérdezték a tartózkodási helyed, én megmondtam hogy hol vagy az Eleonóra utcában…. -Úristen anya! Te megmondtad?! És most hova menjek? Túrt a hajába rémülten. – Én megmondtam, hogy ne játszd a bolondot, mert megjárod, ugye megmondtam! Tamást páni rémület fogta el, felidéződött benne, minden amit Ken Kesey könyvében olvasott. Végem van gondolta. Onnan nincs élve szabadulás. Három napig bolyongott az utcákon, Zsuzsához sem mert felmenni, egyik presszóból a másikba töltötték az időt, még szerencse, hogy Zsuzsának volt pénze. Ha szirénázó autót hallott, fejvesztetten berohant egy kapualjba, azt hitte valamennyien őt keresik.

1970. június, Fonyód-Bélatelep
Mostohaapám nagyon megvert, mert nem vettem le az ingem. A vér csurgott a lábamon. Napozni kellett volna. A gátlásosság ellen a legjobb gyógymód a botozás, most már tudom. Fél évvel később, a földre tepert, kezében egy szabóollóval, hogy megmutassa milyen a szép frizura. A védekezés hevében hajam helyett a kezem esett a fodrászszakma áldozatául. „ - Már megint minden csupa vér!” Az ember hiába takarít egész nap!"

2012. május 14. Külterület
Maga elé bámult, letörölte verítéktől gyöngyöző homlokát. Nehezen vette a levegőt, mintha aggastyán lett volna. Feszültségét enyhítendőn, lehajtott fél deci kommersz gint, majd összerázkódott, de érezte a szorongása csökken. Édesanyja járt eszében, azóta se tudott kimenni a temetőbe, pedig már hat év eltelt azóta. Milyen pokoli élete lehetett szegénynek. Egy ilyen fiú, egy ilyen gyerek, aki semmit nem értett belőle, aki még szeretni sem tudta talán, mert a félt tőle. De hogy is érthetett volna, mikor annyira zárkózott volt, mint egy ikon, egy holografikus képződmény, térhatással, de felismerhető tartalom nélkül. Szinte semmit nem tudott róla, csak jobbára zavaros legenda-szerű történeteket, valami ködös múltról, ugyanolyan ikonszerű nagyszülőkkel, és immár örökre rejtve maradt titkokkal.

Mindent elfedő porréteg. Semmire sem akart emlékezni. Nem akart visszagondolni a folyamatos családi veszekedésekre, kiabálásokra. Nyugodtnak és szelídnek akarta látni édesanyját, és határozott, erős jellemű férfinak édesapját. De hát az igazság nem ez volt, hanem ennek pontosan az ellenkezője. Évtizedeken át utálta saját anyját és megvetette apját. Azt a két embert, aki miatt immár nagyon hosszú ideje kellett ezen az istenverte bolygón tartózkodnia, mint ahogy a rabszolgák sem saját szándékukból töltik fogságban az idejüket.

– Ezt soha, senkinek nem mondhatod, megértetted! Még a legjobbnak hitt barátodnak sem!

Édesanyám, bocsáss meg! Apa ne haragudj! De hiszen mindkettő halott már, elvesztette őket. Félelem fogta el, a magány természetes félelme. Hová tartozik, ki ő tulajdonképpen? Nem tudott felelni erre és már nem is akart. Az emlékei porosak és hazugak voltak, ahogyan az érzései is hamisak. Árulónak érezte magát, semminek, csak torzónak, befejezetlen embernek, ha embernek egyáltalán.

- Mi van te Szabó, te tizenkét oldal, négy hasáb András! Nézd csak, ennyi, de ennyi van belőletek a telefonkönyvben! - Ez a gonosz gyerek egy tál lencséért eladja az anyját, neki csak az apja a fontos, olyan, mint ő - egy Szabó - egy senki!
- Te nem idegbeteg vagy fiam, hanem gonosz, velejéig gonosz, ezzel is csak az anyádat akarod kínozni, de meg fog verni az Isten meglátod!


Fárasztó dolog gyűlölni. Munka. És én utálok dolgozni.

Anyám és apám. - Nem tudtam szeretni, de megérteni talán ma már képes vagyok őket. Vagy ha megérteni nem is, de együtt érezni velük, vagyis érezni azt a szánalmat, amit veszendő emberek hanyatlása, bukása nyomán képes érezni az ember, ma már talán tudom.
Koszhatár. Kelenföld, Szörnytelep. Démon negyed. Egy varjú keres élelmet az út menti mocskos fűben. Talán talál. Három luxuskutyát sétáltat egy plakátarcú emberi nőstény. – Vau, mondja a kecsesebbik uszkár. A pocsolyában valami gyár egy részlete tükröződik. Fölötte a szürkés-sárga, fényét vesztett napkorong. Távolabb felhőhasíték, egy piciny vékony sávban elővillan a kék ég. Jobbra irdatlan cső-rengeteg, némelyik szokatlanul tisztán csillog. Ipari hangok. Büdös van. Ecetgyár. A kopasz fák között a beteg Duna szürke sávja. Aztán egy holtvágány rozsdás párhuzamosai. Elő-elő villan a szemét, a szivárvány minden színében. Kövérre tömött szemeteszsákok. Rózsaszín, krém-sárga, világoskék, és halványzöld. A tél divatszínei. A szem. Látásától megfosztott szem. Talán vak, de nem egészen. Jönnek az emberek. A szerves hulladék. A járda mellett, a gyepnek csúfolt vegetációban a friss kutyaszarból egy horpadt Red Bull-s doboz kandikál elő. Nézzük csak mi van még: tejeszacskó, csoki papír, ismeretlen eredetű üres nylonzsák, üdítős flakonok, megint tejes és kakaós-zacskók. Óriásplakát a háttérben, ismeretlen új eledelt kínál: A személyiségzavaros hamburger. Alul megy be, és felül jön ki. Raktárépület a Gyár utcában. Ninive Kft. Ötven-egynéhány éves lestrapált, formátlan nő közeleg. Fején randa kalap, kikunkorodó, festett haja gúnyt űz csúnya arcából. Rám pillant, vakufény villan tébolyult szemében, majd hangosan felkacag. Torz hangja hosszan zeng. Nekem szól. A jövő.

2003. augusztus vége, lakótelepi lakás
Az újszülöttek folyvást sírnak. Így tiltakoznak a létezés ellen. Férfi – Most beszéljünk nyugodtan. Mi a bajod? Jó nincs pénzünk, de azért még emberek vagyunk nem? Nő: – Emberek? Inkább lennék állat, ha ezt nevezik emberinek.

1993. december, Big Mambo, Józsefváros.
Kint már órák óta esett. A bárpult, a kissé beteges, kékesszürke neonfények, a fakó, unott arcú pincérek, már ügyet sem vetettek rá. Keveset fogyasztott. A poharat bámulja, a felfelé szökő buborékokat. Felhajtja a rumot. Érzi az ital hatását. Eszébe jut egy mondat, megrázkódik. Az emlékek dacolnak az akarattal. Az igazi tettek akaratunktól függetlenek, egyszerűen csak végbemennek. Belső képek, hangok, mondattöredékek, kavarognak.

Egy elembertelenedett társadalom cinizmusa:
"Évről évre több a pszichés személyiség zavarban szenvedő hajléktalan. Rajtuk képtelenség segíteni, hiszen a legtöbbjük nem látja be a betegségét."

Ha igaz, hogy az építészet erkölcs és filozófia, akkor az összeomlás lesz a jövő építésze.

2009. május 5. A Kánai út vége.
Elöljáróban mindenképpen le kell szögezni, hogy az írás címében szereplő kánai szónak semmi köze a keresztény Jézus történethez két okból kiváltképpen: Az egyik, hogy a bibliai történet vidám, a másik, hogy azidtőtájt nem ismerték még a tablettás borhamisítás tudományát.
A Kánai út Dél-Buda határában terül el egy újonnan épült lakóparkot szel ketté; nyugati oldalán a játék építőkockákra emlékeztető negyed, a keleti oldalon pedig a Magyar Labdarúgó Szövetség géniuszait foglalkoztató irodaépület, míg délen, kissé lentebb, a régi patakból duzzasztott műtavak közelében a SPORTMAX nevű uszodakomplexum várja a luxus terepjárón érkező pénzcsinálástól megfáradt vendégeit. Valamiről írni, pontosan olyan, mintha nem írna semmit az ember. Nem írni. Valaki ír. Beszél. Megjelenít. Pontról pontra lépésről lépésre. De elvesznek a fogalmak. Eltűnnek. Halottak volnánk? Bár mozgások vannak, és hangokat formáló szájak. A beszélőszerv: a gégefő, a torok, a szájpadlás és a nyelv bizony működik, semmi kétség. Pantomimszerű mozdulatok a mellső végtagok kalimpálása segítik, illusztrálják a nehezen értelmezhető hangsorokat, talán mondatokat. Nem voltak sokan a pénztárnál a szupermarketben. Estefelé a jól öltözött kertvárosi zombik még inkább fantomszerű mozgása mellett valódi emberi lényt pillanthatott meg egy éber szem. Piszkos volt és elhanyagolt. Mindössze a mosoly, az eszelős, magáról mit sem tudó, szinte katatón vigyor árulkodott a különben meglepően szabályos arcon érzésekről. Az arc réveteg volt, de a hang, amit kiadott tagolt és értelmes. Tréfálkozni próbált a robotokkal. Azok nyomorultul erőlködve lesütötték a tekintetüket, és félreérthetetlen mimézissel adták át egymásnak a riasztó hírt: – Ez az ember büdös. Némelyikük fásult legyező mozdulattal jelezte: Semmi közünk az emberhez. Egy finomnak nem mondható hang, a pénztárosnő nevezetű automata a következőt susogta: – A gyomor nem bírja. Mintha ő is, ugyan géphez kötözött rabszolga, de rokonszenvezne a szagokra finnyás kertvárosaikkal. Mintha röpke pillanatokig, a gazdagokkal való együvé tartozást is átélhetné, ugyanazt, mint otthon a tévé előtt szappanopera nézés közben. Valahonnan a sor végéről egy hang, kissé érthetőbben intonált, közbevág: – Nem asszonyom, nem a gyomor, a nyomor, érti…Az ember három üveg tablettás bort vitt magával, le a kanyargó betonúton, keresztül a tóvárosi Kánai útnak csúfolt lakóparki lélekvesztőn, a villamossínek mögötti bozótosban rejtőzködő nylonsátrához, haza az övéihez…

Az első betű. Aztán egy szó, szavak mondatok. Összetett mondatok egymás után a téridő hullaszagú múlásában. Ott voltam. Igen ott. Megtörtént. De miről van szó? Miről beszélne a száj helyett a komputer? Az ízekről, az illatról, egy hangról, egy mondatról, vagy a látványról, ahogy lecsúszik a ruha rólad? Vagy, ahogy megcsókoltál és a meglepetéstől nevetni kezdtem? Ez lenne a történet magja? Vagy csak a vágyakozásé, egy elfojtott vágyé, ami néhány órára, napra, hetekre – mindössze két hónapra teljesülni látszott? – Ne gondolj most rá! Ne gondolj rá és egyáltalán ne gondolkodj! Adja ki valami a parancsot a kocsonyás agyvelőnek. - Nem. Nem. Nem történt meg! Hazudok hosszú évek óta. De ha mégis megtörtént, akkor miért hazudok? El kell viselnem. - De mit? Talán az idő roskatag terhét, ahogy éjszakánként végre ágyamba kínoz? Több mint két évtized. Lassan negyed század. És akkor mi van? Ezért tettem magam tönkre. És mindent, ami élt, élni vágyott körülöttem. Egy reszketeg szivárvány a kormos ház falán, amit egykor magam lobbantottam lángra. Azt mondja a száj - ez a szerelem. Emlékszik a bőröm és néhány csepp lehulló vérem, ami benned kering évezrednyire - A lassú folyam tanú rá.

Hideg piszkos, sárgásszürke neonszínek. Minden mintha le lenne hányva. Egy fél fordulat jobbra, és valóságában is ott van az emberi jelenlét bizonyítéka: Hányás az oszlop mellett…

"Kellett legyen a város burkán valami... egy sérülékeny pont , egy részecske, amely gyenge, ám mégis képes arra, hogy megmozdítsa, felforgassa az egész rendszert. Ez volt az , amelyről a szövegek nem tájékoztattak, bujkáló természete, rejtőzködő életformája miatt, ám mégis szilárdan éreztem, létezik. Valahogy így nevezhették magukat egymás között: Az Ellenállás ...

– Ikarus halott. – Jelentette egy hang a miniszternek.
– Itt nem-igen lesz egyhamar röpködés!


Jegyzetek

Hypertext – vagy hiperszöveg . Olyan elektronikus szövegfajta , amely a digitális technológia lehetőségeit kihasználva elszakad a hagyományos lineáris szerkesztésmódtól. Lényege, hogy dinamikus kereszthivatkozások ( hyperreferences ) révén kapcsolatot ( hyperlink ) teremt a dokumentum egyes részei vagy az adott dokumentum és egy másik között. Az alapötlet első megfogalmazását Vannevar Bushnak (1945), az elnevezést Theodor Nelsonnak (1965) szokás tulajdonítani. A gyakorlati sikert azonban csak a grafikus felhasználói felülettel ellátott személyi számítógépek és az internet elterjedése hozta meg. Ekkor bukkant fel a hiperszöveg legsikeresebb – jóllehet a korábbi kísérletekhez képest számos tekintetben szerényebb képességű – alkalmazása, a World Wide Web (1993), amelynek köszönhetően mára az információs társadalom kitüntetett adatszerkezetévé vált. Az, hogy az olvasó tetszése szerint választhat a dokumentum létrehozója által fel­kínált kapcsolatok közül, egyfelől felszámolja a szöveg hagyományos egységét, másfelől viszont az atipikus tanulás elsőrangú eszközévé teszi a hiper­szöveget. Egyes kutatók szerint ez az egymáshoz lazán kötődő csomópon­tokból álló háló az emberi gondolkodás asszociatív természetének is jobban megfelel. Mivel a kapcsolatok kiinduló és érkezési pontjai nemcsak szövege­sek lehetnek, hanem képi vagy akár hangzó anyagok is, ma már az esetek nagy részében pontosabb a hiperszöveges szerkezet és multimédiás tartalom találkozására utaló hipermédia elnevezés használata.
< Vissza a lap elejére

Titok fedi a csendes-óceániai szigetvilágban Nan Madol (képek a városról) eredetét. A tengerre épített, mesterséges szigeteken álló hatalmas városnak ma csak nyomai lelhetők fel, egyesek szerint egy feltételezett és elsüllyedt kontinens fővárosa lehetett.
<
Vissza

Atlantisz, ma már nem létező közép-európai országok összeségének álneve. Atlantisz a hiedelmekkel ellentétben, nem az Óceánban, hanem az egykor Európának nevezett kontinensen terült el. Határait északon árvizes mocsaras, ingoványos területek, távolabb kopár, - flóra és fauna nélküli - szürke, kietlen sziklás hegyvidék, keleten és délen rideg sztyeppék, homokviharokkal sújtott sivatagos területek, míg nyugat felől barátságtalan zord, jeges hegycsúcsok övezik.
<Vissza

1945-1991 között a szovjet gyarmatbirodalom (CCCP) katonailag megszállt tartománya.
<Vissza

1959.
február 16. – Fidel Castro hatalomátvétele Kubában.
március 10. – Fegyveres felkelés Tibetben a kínai uralommal szemben.
január 4. – A szovjet Luna–1 űrszonda 6000 km-re közelíti meg a Holdat és az első mesterséges bolygóvá válik
<Vissza

1960.
május 1. – A szovjetek lelőnek egy U–2-es típusú amerikai kémrepülőgépet a Szovjetunió fölött.
június 30. – A mai Kongói Demokratikus Köztársaság elnyeri függetlenségét Belgiumtól és Kongó-Kinshasa néven önálló állammá válik.
<Vissza

1961.
január 17. – Patrice Lumumba meggyilkolása.
január 20. – John Fitzgerald Kennedy az USA elnöke.
április 12. – Jurij Gagarin a Vosztok–1 űrhajó fedélzetén az első ember a világűrben.
április 17–20. – Disznó-öbölbeli incidens, Fidel Castro hatalmának megdöntésére.
április 22. – Az Algériában élő francia ultrák által létrehozott ún. Titkos Hadsereg Szervezete (OAS) vezetői puccsot robbantanak ki, amely azonban április 26-ára megbukik.
augusztus 13. – Megkezdődik a berlini fal építése.
augusztus 26. – Kivégzik az 1956-os forradalmat követő megtorlás részeként az utolsó személyt, Nickelsburg Lászlót.
október 31. – Sztálin holttestét kiviszik a Lenin-mauzóleumból.
<Vissza

1962.
február 20. – John Glenn amerikai űrhajós a Friendship 7 fedélzetén háromszor megkerüli a Földet.
július 10. – A Telstar-1, amerikai távközlési műhold fellövése, mely első ízben közvetít televíziós képeket az Egyesült Államokból Angliába és vissza.
július 12. – A Rolling Stones együttes első hivatalos fellépése a londoni Marquee Klubban.
október 14. – november 20. A kubai rakétaválság, a világot atomháború fenyegeti.
december 14.: Az amerikai Mariner–2 űrszonda értékelhető adatokat küldött a Vénuszról.
<Vissza

1963.
augusztus 28. – Martin Luther King elmondja Van egy álmom… kezdetű beszédét.
november 22. - J.F.Kennedyt az USA 35. elnökét meggyilkolják Dallasban.
The Beatles - Love Me Do
<Vissza

1967.
The Doors - The End / Tombol a vietnámi háború
június 5–10. – Hatnapos háború Izrael Állam és négy arab ország között.
október 8. – Bolíviában kivégzik Ernesto Che Guevara forradalmárt.
<Vissza

1970.
január 12. – Kadhafi kormányt alakít Líbiában.
február 13. – Az erdélyi magyar költő, Moyses Márton a brassói román kommunista pártház előtt benzinnel fölgyújtja magát.
április 11–17. – Az Apollo–13 holdexpedíció kudarca.
május 4. – Négy diákot ölnek meg a Nemzeti Gárdisták egy vietnámi háború-ellenes tüntetés során az ohioi Kent Állami Egyetemen.
november 21. – Az USA felújítja a légitámadásokat a Észak-Vietnam ellen.
december 12-20 – Gdańskban és Lengyelország több más városában sztrájkok és utcai tüntetések történtek. A karhatalmi és katonai egységek beavatkozása 44 halálos áldozatot követelt.
Led Zeppelin / Immigrant Song
<Vissza

1972.
április 6. – Újabb amerikai bombázási hullám Észak-Vietnam ellen.
szeptember 5. – Túszdráma a müncheni olimpián: arab terroristák túszul ejtenek tizenegy izraeli sportolót: valamennyi túszt megyilkolják.
október 13. – Lezuhan az Andokban az uruguayi rögbisek gépe. (Akik életben maradtak.)
<Vissza

1973.
Január 27 - Párizs békeszerződés , az USA véget vet a vietnámi háborúnak.
április 4 - A World Trade Center ikertornyainak megnyitása New-York-ban.
április 8 - Meghal Franciaországi otthonában Pablo Picasso.
május 14 - A Skylab amerikai űrállomás sartja.
szeptember 11 - Santiagóban Augusto Pinochet katonai puccsal megdönti Salvador Allende kormányát.
október 6. – Yom Kippúr háború Izrael Állam és az arab országok között.
Pink Floyd / The Dark Side Of The Moon.
<Vissza

1974
április 25. – Katonatisztek egy csoportja megdönti a fasiszta rezsimet Portugáliában.
augusztus 9. – Lemond a Watergate-botrányba keveredett Richard Nixon az Egyesült Államok elnöke. Utódja az alelnök Gerald Ford lett.
szeptember 12. – Hailé Szelassziét, Etiópia császárát megfosztják trónjától.
A szabadság fantomja – Luis Buñuel
Tükör – Andrej Tarkovszkij
Bob Dylan - Before The Flood
<Vissza

1975.
április 4. - Paul Allen és Bill Gates megalapítja a Microsoftot.
április 30. – Észak-vietnami csapatok elfoglalják Saigont, Dél-Vietnam feltétel nélkül kapitulál, s ezzel véget ér a vietnami háború.
július 19. – Az Szojuz–Apollo-program keretén belül először kapcsolódik egymáshoz amerikai és szovjet űrhajó.
november 1. – Meggyilkolják Pier Paolo Pasolini olasz filmrendezőt.
Pink Floyd: Wish You Were Here
<Vissza

1980.
május 4. – 88 éves korában meghal Josip Broz Tito jugoszláv szövetségi elnök.
augusztus 14. – Gdańskban Lech Wałęsa vezetésével sztrájk kezdődik.
szeptember 23. – Az iraki-iráni háború kezdetét veszi. Iraki csapatok törnek be Irán területére.
november 4. – Ronald Reagan győz az amerikai elnökválasztáson.
november 12. – Az amerikai Voyager–1 űrszonda 124 ezer km-re megközelítette a Szaturnuszt.
David Bowie: Scary Monsters (and Super Creeps)
<Vissza

1981.
április 12. – A Columbia űrrepülőgép az első újrafelhasználható űreszköz, amely a világűrbe jut.
május 13. – Mehmet Ali Ağca merényletet kísérel meg II. János Pál pápa ellen a római Szent Péter téren.
augusztus 28. – Az amerikai Nemzeti Közegészségügyi Központ közzétette, hogy a homoszexuális férfiak körében egyre több tüdőgyulladáshoz hasonló és a kaposi-szarkóma tünetegyüttest mutató rosszindulatú daganatos megbetegedés fordult elő. Ezt az immunrendszert megtámadó betegséget, később szerzett immunhiányos tünetegyüttesnek azaz az angol rövidítése után AIDS-nek nevezték el.
október 6. – Anvar Szadat egyiptomi elnök merénylet áldozata lett.
december 13. – Lengyelországban bevezetik a szükségállapotot (Stan Wojenny).
Laurie Andreson: O Superman
<Vissza

1986.
január 15. – Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár nyilatkozata országa leszerelési programjáról.
január 28. – Az űrkutatás történetének egyik legsúlyosabb szerencsétlensége: az indítás után 73 másodperccel felrobban a Challenger amerikai űrrepülőgép, a hét utas életét veszti.
március 1. – Ismeretlen merénylő Stockholmban a nyílt utcán meggyilkolja Olof Palme svéd miniszterelnököt.
április 26. – A világtörténelem legsúlyosabb atomkatasztrófája békeidőben: felrobban a Csernobili atomerőmű egyik reaktora.
Kraftwerk - Electric Cafe
<Vissza

1996.
január 20. – A Varginha UFO incidens Brazíliában;a roswellihez hasonló esemény.
november 5. – Bill Clinton fölényes győzelme az amerikai elnökválasztáson
<
Vissza

1998.
július 2. – Merénylet az Aranykéz utcában Budapesten; 4 halott.

<Vissza

Cyberspace: Egy "virtuálisan" illetve mesterségesen előállított tér, amelyben akkor találjuk magunkat, ha egy speciális eszköz (képernyős szemüveg vagy szenzoros ing) az emberi észlelést tudatosan megzavarja. Cyberspace a világméretű számítógépes hálózatok összességének "költői" neve, William Gibson Neuromancer című könyve alapján.
<Vissza

1999.
január 1. – Az ECU átnevezésével elszámolási pénzként megjelenik az euró, mint az Európai Unió hivatalos valutája
március 12. – Magyarország, Csehország és Lengyelország belépése a NATO-ba.
március 24.–június 10. – A Koszovói háború a NATO és Jugoszlávia között.
augusztus 11. – Teljes napfogyatkozás.
<Vissza

A kifejezés a latin nyelvű teológiában született meg, a praedestinare igéből. Az összetétel első tagja (prae-) annyit tesz, „előre”, „előzőleg”, a második jelentése pedig „elrendelni”, „elhatározni”, „célul kitűzni”, „valamire szánni”. Rövidebben: egy adott személy üdvtörténeti sorsának a megszabása, vagy ahogy a teológiai szakirodalomban ismert: eleve (vagyis: öröktől fogva való) elrendelése.(Wikipédia)
<Vissza

"Rabszolga az, akinek bére csak létfenntartásra elég, megtakarítani nem képes, jövővel nem rendelkezik."
<Vissza

Szakembertelen=technokrata, humanoid robot, mutáns. Gyakran magas társadalmi, vagy politikai pozíciót tölt be. A szakember kifejezés ironikus változata.
< Vissza

2000.
március 12. – II. János Pál pápa a Szent Péter téren bemutatott szentmisén ünnepélyesen bocsánatot kér mindazoktól, akik ellen a keresztények, a történelem során, bűnöket követtek el.
március 17. – Legalább ötszáz ember halt meg Ugandában, mikor egy szekta tagjai felgyújtották magukat.
március 23. – Vlagyimir Putyin nagy fölénnyel megnyeri az orosz elnökválasztást.
augusztus 12. – A Kurszk orosz atom-tengeralattjáró teljes legénységével elsüllyed a Barents-tengeren.
augusztus 26. – Megrendezik az első Budapest Pride-ot.
november 7. – Elnökválasztás az USA-ban, George W. Bush a győztes.

<Vissza

2002.
január 1. - Készpénzként is forgalomba kerül az euró, az Európai Unió hivatalos valutája, mely 12 országban váltja fel a korábbi nemzeti valutákat.
május 6. – Hilversum városában fejbe lőtték Pim Fortuynt, a Leefbaar Nederland (Élhető Hollandia) nevű holland szélsőjobboldali mozgalom vezérét, aki belehalt sérüléseibe.

<Vissza

2013.
február 11. - XVI. Benedek pápa a bíborosi kollégium ülésén, a konzisztóriumon bejelenti, hogy február 28-ával lemond tisztségéről.
február 15. – Meteorbecsapódás Cseljabinszk közelében.
<Vissza

2016. Halál év (részleges)
1. Zsigmond Vilmos, Oscar díjas amerikai magyar operatőr
2. David Bowie, ikonikus szupersztár, rockzenész
3. Umberto Eco olasz író (A rózsa neve)
4. Kieth Emerson angol billentyűs, zeneszerző
5. Kertész Imre Nobel-díjas író
6. Prince amerikai zenész, énekes, szövegíró
7. Rajhona Ádám Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész
8. Muhamad Ali ökölvívó, polgárjogi aktivista
9. Bud Spencer olasz színész, úszó, vízilabdázó
10. Elie Wiesel Nobel-békedíjas magyar - amerikai író, egyetemi tanár, a holokauszt túlélője
11. Michael Cimino Oscar-díjas amerikai filmrendező (A szarvasvadász)
12. Esterházy Péter Kossuth-díjas író, publicista
13. Somló Tamás énekes, zenész, dalszerző (Omega, Locomotiv GT)
14. Laux József dobos (LGT)
15. Simon Peresz Nobel-békedíjas lengyelországi születésű izraeli politikus
16. Andrzej Wajda Oscar-díjas lengyel filmrendező
17. Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmester, zongoraművész, zeneszerző
18. Leonard Cohen kanadai dalszerző, előadóművész, író
19. Fidel Castro kubai forradalmár, politikus
20. Greg Lake angol énekes, zenész, dalszerző, zenei producer (King Crimson, Emerson, Lake & Palmer)
21. John Glenn amerikai űrhajós, politikus
21. George Michael angol énekes-dalszerző
<Vissza

Vámos Miklós visszaemlékezése Hajnóczy Péterre: „Nagyhatalmú könyvkiadói szerkesztő a fülem hallatára nehezményezte alkoholizálását, ha nem inna, sokkal sikeresebb lehetne. Hajnóczy ráemelte szúrós tekintetét, s azt felelte, hogy a siker bűn.” (Vámos Miklós, A siker bűn, Élet és Irodalom, 2004/32.) <Vissza

Mark tragédiáját a külföldre emigrált magyar filmrendező, Magyar Dezső így idézte fel: „Az első barátom például Mark Frechette, a Zabriskie Point főszereplője volt. Akartunk csinálni egy filmet, a Bűn és bűnhődés egy részletét adaptáltuk, mert úgy éreztük, Amerika igazi dosztojevszkiji világ. Mark kijelentette, hogy szerez pénzt a filmre Bostonban. Kétnaponként telefonált, s mindig azt mondta: a pénz már majdnem megvan. Egyik nap felhívott, hogy másnapra hozza az ötmillió dollárt. Óriási! Este néztem a tévét, egyszer csak azt mondja a bemondó, hogy talán emlékeznek még, hölgyeim és uraim, arra a fiatalemberre, ácsból lett színészre, Mark Frechette-re, aki Michelangelo Antonioni Zabriskie Pointjában játszott. Ma este fegyveres rablást követett el Bostonban, agyonlőtt két őrt, letartóztatták. Később 30 év börtönre ítélték. De a történetnek még nincs vége. A börtönben írt egy darabot a Watergate-botrányról, óriási sikerrel előadta a fegyencekkel. Kb. egy év múlva »szökés közben« lelőtték. Hát, ez is Amerika....”
<Vissza

Három per három: – Jó cselekedeteiről híressé vált titkos szervezet
<Vissza

A kánai menyegző.
Harmadnap menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt. Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt. Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: „Nincs több boruk.” Jézus azt felelte: „Mit akarsz tőlem, asszony! Még nem jött el az én órám.” Erre anyja szólt a szolgáknak: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” Volt ott hat kőkorsó, a szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérős. Jézus szólt nekik: „Töltsétek meg a korsókat vízzel!” Meg is töltötték azokat színültig. Ekkor azt mondta nekik: „Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak.” Odavitték. Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta honnan való – a szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták –, hívatta a násznagy a vőlegényt, s szemére vetette: „Először mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort....”
<Vissza

Idézet Szilágy Cs Tibor - Freeport 2017. c. filmnovellájából.

<Vissza


INDEX